Vörös vonal
Az 1934-ben múzeummá alakított több mint másfél évezredes épület ismét muszlim imahelyként működhet.
Az 1934-ben múzeummá alakított több mint másfél évezredes épület ismét muszlim imahelyként működhet.

Az újranyitáson a székesegyház körüli utcákat lezárják, és mintegy húszezer rendőr fog szolgálatot teljesíteni.
Görögország és Törökország régóta vitáznak egymással a tengeri határokon.
Angela Merkel, Emmanuel Macron és Giuseppe Conte közös nyilatkozatot adott ki.
A megméretésen csak azok a tömörülések indulhattak, amelyeknek a damaszkuszi kormány engedélyt adott.

Tovább eszkalálódhat a többszereplős polgárháború az olajban gazdag észak-afrikai országban.

Recep Tayyip Erdoğan bejelentését követően Kirill moszkvai pátriárka is megkongatta a vészharangokat.

Vasárnap és hétfőn is 19-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben.
Erdoğan pénteken jelentette be, hogy mecsetté alakítják át Isztambul egykori keresztény bazilikáját.

Mélységes fájdalmát fejezte ki a katolikus egyházfő az isztambuli bazilika átminősítése miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

Több járatot is le kellett állítani.

Uniós testület hozta meg a döntést.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Meddig lesz szükség a Tisza-vezérre, aki politikai alárendeltje, kiszolgáltatottja Brüsszelnek, és ha nem fogadja gazdái telefonhívását, ismét iratnak egy remek cikket Bajnairól?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.