Tovább nőtt a japán földrengés áldozatainak száma
Erős utórengéseket észleltek az újévi földmozgás által sújtott térségben.
Erős utórengéseket észleltek az újévi földmozgás által sújtott térségben.

A távol-keleti országot 7,5-es erősségű földrengés rázta meg hétfőn.

Mező Gábor a II. világháború jugoszláv borzalmairól és a kommunisták rémtetteiről.

Már hét halálos áldozatot követelt a panziótűz, köztük van egy gyerek is.

Egy teherautó sofőrje belerohant egy kamionba.

Újabb részletek derültek ki arról, miért omlott le a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kétszintes diákotthonának mintegy egyharmada.

Részvétét fejezte ki a köztársasági elnök.

Emberöléssel és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel vádolják.

Az év egyik legjobb filmje egy rendhagyó bűntörténet.

Bejelentették az első produkciókat a következő, 11. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozóra, amelyet 2024. április 5–27. között rendeznek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Adóemelések, nyugdíjcsökkentés, a rezsicsökkentés felszámolása és a családtámogatások visszavágása is szerepelhet a tervek között.

A Tisza Párt kivezetné a bankok és az energiaszektor különadóját, helyette a magyar embereken csattanna az ostor.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

A nap legfontosabb külpolitikai hírei!

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap a döntővel véget ér a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupája.

Mennyit tud a „fekete kontinensről”?

Rendkívül népszerű termékeket érint a zsugorinfláció.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.