Újabb pert indítanak a népszerű rapper ellen a tragikus kimenetelű koncert miatt
A beadvány szerint a koncert szervezői nem biztosítottak biztonságos környezetet a résztvevők számára.
A beadvány szerint a koncert szervezői nem biztosítottak biztonságos környezetet a résztvevők számára.

A gép 2020. január 8-án zuhant le Teherán közelében, összesen 176-an hunytak el a tragédiában.

A színésznő mindössze 32 évesen, 2009 decemberében hunyt el, akit férje néhány hónappal később követett.

A tragédia a fővárostól, Dakkától 302 kilométerre történt, ahol a násznép esküvői hajón ünnepelt a Padma folyó egyik kikötőjében.

A balesetben egy személy meghalt, és többen megsérültek. A tettes elmenekült a helyszínről.

Emlékét a róla készült fotók mellett dalok, könyvek és filmek is őrzik.

Legalább húszan meghaltak és hetvenen megsebesültek a balesetben.

Vélhetően önvezető módban haladó jármű ütközött neki egy fának, mindkét utasa meghalt.

A Szovjetunió egy űrállomás építésével próbált válaszolni a sikeres amerikai Holdra szállásra.

Azon polgártársaink, akik bedőlnek a Gyurcsány-szélhámosok rémhírkampányának, az életükkel fizethetnek tévedésükért.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit aTisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béke Tanácsába a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Vasárnap 20.30-kor rendezik a szerb–magyar rangadót a vízilabda Eb középdöntőjében

A Liverpool magyar sztárja azt is elárulta, hogy a hibája után ő rúgja-e a következő tizenegyest is.

Két autó is elütötte, a sofőrök segítségnyújtás nélkül elhajtottak a helyszínről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.