Trump kabinetjének tagjai halálos fenyegetéseket kaptak
A hatóságok azonnal reagáltak a bejelentésre.
A hatóságok azonnal reagáltak a bejelentésre.
A magyar kormány kész az együttműködésre az orosz–ukrán háború békés rendezése érdekében.
Orbán Viktor már hetekkel ezelőtt egyeztetett a megválasztott amerikai elnökkel.
A megválasztott elnök közölte, hogy már hivatalba lépésének első napján aláírja az erről szóló rendeletet.
Scott Turner kilenc szezont játszott az NFL-ben. A korábbi Trump-kormányzatban is fontos szerepet kapott, most a lakás- és városfejlesztési minisztérium vezetője lehet.
A korábbi floridai képviselő egy interjúban azt mondta, nem tér vissza a törvényhozásba, azt azonban nem árulta el, hol folytatja karrierjét.
A magyar származású szakembert terrorizmus elleni főigazgatói és elnöki tanácsadói posztra kérte fel az Egyesült Államok január 20-án hivatalba lépő elnöke.
A republikánus Loeffler 2020-tól 2021-ig szenátor volt.
Előrelépést hozhat az új amerikai NATO-nagykövet.
David Pressman announces the date of his departure.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.