A Solihullban található Jaguar Land Rover-gyárban dolgozók előtt elmondta: az alku megmentette a veszélybe került munkahelyeket a brit autó- és acéliparban.
A TUC szakszervezeti szövetség főtitkára, Paul Nowak úgy nyilatkozott: – Ez a megállapodás visszahozott minket a szakadék széléről, sok munkavállaló most fellélegezhet.
A megállapodás értelmében az Egyesült Államok eltörli a brit acél- és alumíniumexportot sújtó 25 százalékos vámokat, ami az összeomlás szélén álló brit acélipar számára mentőövet jelenthet. Az amerikai autóvámok akár százezer brit gyártmányú autó esetében is csökkennek, 27,5 százalékról tíz százalékra mérséklődnek. Ez különösen jelentős, mivel az USA a brit autók legnagyobb exportpiaca, 2024-ben több mint kilencmilliárd font értékű kivitel történt.
Az amerikai piac mostantól a brit marhahústermelők előtt is megnyílik, míg az amerikai farmerek új exportlehetőséget kapnak a brit piacon. Starmer azonban hangsúlyozta: a brit élelmiszer-biztonsági előírások nem változnak, a hormonkezelt marhahús és a klórral kezelt csirkehús továbbra is tilos marad.
Politikai csörte és további tárgyalások kilátásban
Bár a megállapodás számos iparág számára előnyökkel jár, több kritikus szerint továbbra is magas vámok maradtak érvényben. John Denton, a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara főtitkára elmondta: – Az amerikai vámok a brit exporttermékekre még mindig magasabbak, mint az év elején voltak.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!