Kórházba került Csuja Imre
A 61 éves színészt tüdőgyulladással szállították be.
A 61 éves színészt tüdőgyulladással szállították be.

A tüdőgyulladás kimenetele összefügg a légzőizom fokozott terheléshez való alkalmazkodási képességével.

Nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a SARS-CoV-2 vírusok a levegőből közvetlenül a tüdőbe jussanak.

Egy átvészelt influenza után a tüdőgyulladás kialakulásának esélye magasabb, mint influenza nélkül.

A mai napon tartják a tüdőgyulladás világnapját, amit bakteriális vagy vírusos úton is könnyen el lehet kapni.

A terápia hatásaként azt várják, hogy az elhúzódó légzési nehezítettség is rövidebb ideig áll majd fenn.
Borbély Lénárd immunrendszere összeomlott, és a véroxigénszintje folyamatosan csökkent.

Képes meggátolni a fertőzés által kiváltott túlzott immunreakciót és a kialakuló tüdőgyulladást.

A legionella baktériumok a legyengült immunrendszerű emberekben halálos kimenetelű tüdőgyulladást okozhatnak.

Bécsben diagnosztizálták az első koronavírus-fertőzést – jelentette be csütörtök délelőtt Rudi Anschober szociális és egészségügyi miniszter.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.