Új városközpontot alakítanak ki Zalakaroson
A kormány szándéka a turizmus erősítésével a magyar gazdaság teljesítményének növelése, a bevételek bővítése, ami együtt jár az életminőség javulásával is.
A kormány szándéka a turizmus erősítésével a magyar gazdaság teljesítményének növelése, a bevételek bővítése, ami együtt jár az életminőség javulásával is.

Csallóköz és Szigetköz természeti és kulturális értékeinek bemutatása, a határmenti térségek együttműködésének előremozdítása a célja a Cultractive-kezdeményezésnek.
Forrai Miklós gasztronómus, étterem-tulajdonos tíz országba vitte el a magyar ízeket, és úgy látja, hogy külföldön egyre nyitottabbak a magyar konyhára.

Ideje elővenni a sufniból, és ha indokolt, megéleztetni a korcsolyát, mert a hónap végén több üdülőhelyen is megnyitják a téli sportpályát.

A turisztkai piac szereplőinek visszajelzéseit folyamatosan követő új forgalomgyűjtő rendszerrel óriási lépést tesz az ágazat a 2030-ig megfogalmazott stratégiai szándékok irányába.

Tanösvény, történelmi időutazás, jurtakávézó fogadja a látogatót akár egy késő őszi, gyalogosan vagy két keréken tervezett családi kirándulás alkalmával a három évszakos paloznaki Mágustanyán.

Folytatja a belföldi utazásokat népszerűsítő kampányát a Magyar Turisztikai Ügynökség Búcsúztasd pihenéssel az őszt címmel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.