Dömötör Csaba: Szintet lépett hazánkban a turizmus
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a térség vezető turisztikai célpontjává váljon – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország a térség vezető turisztikai célpontjává váljon – jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája – jelentette ki Orbán Viktor tegnap a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott turizmus konferencián.
Horvát-magyar közös turisztikai projekt valósult meg egy 1,5 millió eurós nemzetközi pályázat keretében: a Zselicben tájház, természetőrház és lovaspihenő épült, Horvátországban pedig egy parkot újítottak meg, valamint korszerűsítettek egy oktatási közpon
Büszkék vagyunk az országunkra, körülvesz a történelem, benne élünk, és életünk a fantasztikus magyar kultúra és műveltség folytatása is egyben – mondta a kormányfő a Turizmus Summit 2019 konferencián.

Egy hosszú hétvége előtt már hat hónappal is alig találni szállást az országban, ami azt mutatja, hogy a magyarok előre terveznek – mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének régióvezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
A Diario de Mallorca helyi lap információi szerint a sziget délkeleti részén fekvő Cala d'Or üdülőhely egyik hoteléből jelentették, hogy két szállóvendégüket napok óta nem látták.
A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a lakosság nagy része hagyományosan utazásra adja a fejét a jövő héten – ráadásul az iskolákban tanítási szünet is lesz.

Ez a felajánlás rendkívüli lehetőséget biztosít a két ország turisztikai kapcsolatainak bővítésére – mondta a tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök Brüsszelben már olvasta ezeket a javaslatokat.

A Tisza-vezér ismét kozmetikázhatta a számokat.

Amíg a Tisza Párt a megszorító csomagot bővíti, addig a kormánypárt a családok érdekeit szolgálja.

A főpolgármester a kormánnyal való megegyezés helyett tüntetésbe kezdett.

Úgy támogatja a gazdagokat, hogy nincs rá szükségük, miközben a szegények nem kapják meg a segítséget.

Most évekre börtönbe kerül.

„Drámai inflációs válságokkal néztek szembe az európai országok, s ezeknek a hatása az emberek mindennapi életének színterén is megjelenik.”

Talán nem is meglepetés, inkább ez a papírforma a női kézilabda-vb-n.

Sötét örökkévalósággá válik egy pesszimista forgatókönyv szerint.

A Tisza Párt távolmaradása ellenére is sikerült Karácsony Gergelynek leráznia magáról a felelősséget Budapest csődjéért.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.