Tabukról is beszél. Hallatlan!
Tusványoson Orbán Viktor azt taglalta, hogy olyan jövő felé tartunk, amelyben a nemzet ismét fontos lesz.
Tusványoson Orbán Viktor azt taglalta, hogy olyan jövő felé tartunk, amelyben a nemzet ismét fontos lesz.
Orbán Viktor amikor azt mondta, mi nem akarunk kevert fajú nép lenni, akkor a kulturális különbségekre gondolt.
Orbán Viktor beszédének egyik legfontosabb gondolata az ukrajnai békéhez vezető út vázolása volt.
Nem az egyik vagy a másik fél mellé kell állni, hanem a háborús felek közé.
Ma ilyen alakokat termel ki a fősodratú Európa: lúzertempós fogáskeresőket, frusztrált haszonlesőket.
A szankciók energiahiányt eredményeznek, melyek rendkívüli gazdasági és társadalmi károkkal fenyegetnek.
Még mindig sokkszerűen éri az embert az a rágalomözön, amelyet a miniszterelnökre zúdítanak.
Egyes bevándorlók klánstruktúrák, illetve saját szokásjoguk alapján szervezik meg mindennapjaikat.
Az LMP volt elnöke szerint tudatos kiszólás volt a miniszterelnök részéről a „fajok keveredése című történet”.
A magyar miniszterelnök beszéde nem volt rasszista beszéd. Ők vagy tévednek, vagy tudatosan gerjesztenek Orbán ellen indulatokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Átszámítva 3,3 millió forintért hozzá lehet jutni Kínában a Geely Xingyuanhoz, amely hozzánk is megérkezhet.
Nagy változások Madridban: Vinícius Júnior mellett egy másik világsztár is távozhat a spanyol fővárosból.
Az Európai Bizottság elnöke a botrányai és mellélövései ellenére tovább irányíthatja az EU-t a szakadék felé.
A Tisza Párt az elmúlt egy évben csak a botrányoktól volt hangos.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Az otthon a társadalmi jólét és a gyermekvállalás fontos sarokköve.
Sok sztárjátékos köt ki a szaúdi ligában, de a Barcelona esetében most kicsit más a helyzet.
Nem kérünk a Brüsszel által kiszemelt bábokból – írta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
A szombati altisztavatás zárómozzanataként az MH Kiss József 86. Helikopterdandár forgószárnyasai fognak átrepülni a katonák feje fölött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.