A magyar kormányfő kiindulópontja, hogy Ukrajnában elhúzódó háború fenyeget, pedig szerinte minden érv a béke mellett szól. A legfontosabbak talán a humanitárius okok.

Aligha látja valaki világosan, hány áldozata is volt az egyik és a másik oldalon eddig a háborúnak, de nem kizárt, hogy mindent egybevetve ez a szám már közelíti a százezer emberéletet. A magyar kormányfő ehhez hozzátette, hogy az áldozatok között nyolcvanhat magyar ember is van, ami Magyarország fokozott érzékenységét és békepártiságát indokolja.

A béke melletti másik fontos érv, hogy a nyugati katonai stratégia (ukrán katonák kiképzése, felfegyverzése, Oroszország destabilizálása és elszigetelése) nem működik. Mivel öt hónap után is még csak Ukrajna ötödét foglalta el, az orosz stratégia sikeréről is hiba lenne beszélni. Ugyanakkor, tegyük hozzá, a kudarcos hadi stratégia nem jelent vereséget, csak a kitűzött célok elérésének lehetetlenségét. A nyugati fegyverszállításokkal és az oroszok számbeli fölényével a hadban álló felek eredménytelenül is hosszan el tudják nyújtani a háborút, ahogy az a történelemben oly sokszor előfordult. Ilyenkor a külvilágnak kell a feleket a konfliktusaikból kizökkentenie és a békekötés feltételeit megteremtenie.

Végül a harmadik fontos indok a béke mellett a gazdasági dimenzióról szól. Ha a háborús zaj elhallgatna, ismét a kereskedelem vehetné át a nemzetközi kapcsolatokban a legfontosabb szerepet, az energiaárak normalizálódása pedig megszüntetné – ha nem is varázs­ütésre, de lépésről lépésre – a háborús inflációt és a nyomában járó gazdasági ­recessziót. Orbán Viktor tényadatokkal támasztotta alá, hogy a háború Oroszországnak jelentős pluszbevételt hoz. A tények mindig segítenek eldönteni a Brüsszel és Budapest között zajló hitvitát arról, hogy a szankciók működnek-e. Természetesen épeszű ember nem gondolhatja, hogy az Oroszország elleni szankciók ne okoznának kellemetlenséget, de azt sem, hogy azzal Oroszország vezetésének döntései kedvező irányba befolyásolhatók lennének.

Érdekes kiszólása volt Orbán Viktor beszédének, hogy ha Trump és Merkel vezetők lettek volna 2022 elején, az orosz–ukrán háború elkerülhető lett volna. Tény, hogy Trump idején az Egyesült Államok nem kezdeményezett háborút, s a sokszor mókásnak ható magabiztossággal fellépő amerikai elnök egykori üzletemberként végsőkig a tárgyalások és a kölcsönös előnyök alapján kötött megállapodások híve volt. Még Kim Dzsong Unt is asztalhoz ültette, s a transzatlanti kereskedelmi egyezményeket is csak azért torpedózta meg, mert azokat előnytelennek tartotta hazájára nézve.

A Trumpot kevésbé szívelő Merkel említése is indokolt, aki – a 2015-ös migrációs válságban mutatott irreális politikája ellenére – mindig reálpolitikus volt. Jól tudta, hogy a német gazdaság sikerének a kulcsa, hogy Oroszországgal együttműködjön. Az energiahordozók importja és a technológia exportja nélkül a német gazdasági csoda nem működőképes. Merkel például az orosz Északi Áramlat 2 gázvezeték érdekében még Washingtonba is elment tárgyalni, és Ukrajnának is ígért gazdasági kárpótlást.

Trump és Merkel híján valakinek vállalnia kellene a béketárgyalásokat. E téren is fontos gondolatokat fogalmazott meg a kormányfő. Mindenekelőtt azt, hogy Európa nem alkalmas erre, mert a minszki megállapodás (lényegé­ben Európa garanciája a kelet-ukrajnai területek autonómiájára) kudarca miatt lejáratta magát az oroszok előtt. Orbán szerint az Európai Unió feladata, érdeke és az általa elérhető maximum a tűzszünet kiharcolása lehetne.

Továbbgondolva e szavakat, sajnos sok más állam sem jön szóba békeközvetítőként. Kínának nem szívügye az ukrajnai béke, nem akar belekeveredni a konfliktusba, sőt egyesek szerint nem is bánja, hogy messziről nézheti az oroszok és a posztnyugat katonai konfliktusát. A szláv népek számára a háború és béke kérdése megosztó kérdés, a belszláv konfliktusban közvetítő szláv nép nem látható sehol. Az Egyesült Államok és szoros szövetségesei sem tudnak békét közvetíteni, hiszen a fegyverszállítással elvesztették a tisztességes közvetítő szerep lehetőségét, s a propagandájuk egyértelműen a háború megnyerésére irányul jelenleg, nem a meghaladására. A békepárti elhajlókat keményen meg is büntetik Nyugaton. Beszédes volt, hogy a kereszténydemokrata szász miniszterelnök ellen Németországban kampányt indítottak, amikor ő, egy józan pillanatban, béketárgyalásokat sürgetett.

Két lehetőség maradt. Egyrészt a béketárgyalásokat olyan ország kezdeményezhetné, amely mindkét féllel szoros kapcsolatban áll, s érdekelt is a mielőbbi békében. Magyarország mellett csak a Vatikán és Törökország tűnik ilyennek. A pápa a személyes találkozók meggyőző erejében, a török vezetés a pragmatikus technikai megállapodások egymásutánjában bízik, s ezeken mindkét fél dolgozik is. Kérdéses azonban, hogy ezek elegendőek lesznek-e egy tartós és ezért átfogó megállapodáshoz.

Alighanem ehhez csak a másik lehetőség marad, az Egyesült Államok és Oroszország közvetlen tárgyalása és megállapodása. Ezt sürgette Orbán Viktor is.

Mindez nehéz feladat lesz, hiszen az utóbbi hónapokban szinte az összes diplomáciai csatorna bezárult Washington és Moszkva között. A személyeskedő üzenetek (mindkét fél a másik ország vezetőjét kormányzásra alkalmatlan betegnek tartja) és a szimbolikus szakítások (például egyes személyek kitiltásával) rengeteg kárt okoztak. Már a tárgyalások elkezdése is nagy fordulat lenne Amerika részéről. Klaus von Dohnányi, a német politika nagy veteránja a Nemzeti érdek című legújabb könyvében azonban egy fontos szempontra hívja fel a figyelmet: a folyamatos amerikai választások nyomására, amely miatt olyan kevéssé kiszámítható és megbízható az USA politikája. Magyarán a november eleji ciklusfelező törvényhozási választások, de legkésőbb a 2024 végi elnökválasztás fordulatot hozhatnak.

S az európai fegyverszünet-segítség, a közvetlen amerikai és orosz tárgyalás szükségessége után itt érkezünk el a tartalmi elemekhez, amiről a magyar kormányfő is beszélt. Nem béketervet hirdetett, hanem stratégiát a béke elérésére, mindkét fél jogos igényét elemezve. Az ukránok egy demokratikus, szuverén államot akarnak – mondta a kormányfő a lengyel és a magyar közös álláspont ismertetésekor. A szuverenitás erős igény, az orosz beavatkozástól való védelmet is jelenti. A demokrácia kapcsán pedig az ukrán EU-tagság víziója említhető, amely kisebbségvédelmi garanciákkal is járna.

Másrészről az oroszok biztonsági garanciáját említette a kormányfő, azt az elvet, amelyet Amerika a kubai rakétaválság esetében érvényesített. Szavaiból kiolvasható, hogy egy demilitarizált Ukrajna esetében akár az oroszok is feladhatnának elfoglalt területeket, egy militarizált Ukrajna esetében viszont Moszkvával csak olyan határvonalban lehet megállapodni, amely mögött az elhelyezett nyugati (ukrán) fegyverek hatótávolsága nem éri el Oroszországot. Mindez biztosan nem kívánatos nyugatról nézve, de más kompromisszum aligha lehetséges észszerűen gondolkodva.

A stratégia tehát világos: tűzszünet, a háborús felek érdekének azonosítása, béketárgyalások és tartós béke.

Nem csoda, hogy a háborúpárti nyugatiak nem Orbán békestratégiájával, hanem csak a népek keveredéséről szóló, nem először kifejtett gondolataival foglalkoztak.

A katonák nyelvén ezt úgy hívják, elterelő hadművelet. A józan embereknek azonban a lényeggel kell foglalkozniuk.

A szerző politológus, a Nézőpont Intézet igazgatója

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök előadást tart a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)