Bozóttüzek megfékezésére dolgoztak ki programot Ausztráliában
A tüzek terjedését elősegíti a rendkívüli szárazság, amely 47 év óta a legsúlyosabb a térségben.
A görög kormány pénteken megerősítette a leszboszi rendőrséget, miután a napokban fokozódott a feszültség a móriai regisztrációs központ leégése miatt.
A koronavírus-járvány ellopta a show-t a klímavédelem témája elől.
Idén már eddig több tűz lángolt a brazíliai Pantanal területén, mint 2018-ban és 2019-ben összesen.
A helyiek a rendkívüli állapot kihirdetését szorgalmazzák, nem tudják elszállásolni a bevándorlókat.
Több tűz is kiütött szerdára virradóra a Leszbosz szigetén található Moria menekülttáborban Görögországban. Sajtójelentések szerint több lakókonténer kigyulladt, emiatt a hatóságok elrendelték a létesítmény kiürítését.
Vélhetően egy babaváró ünnepségen használt pirotechnikai eszköz okozta a hét végén a kaliforniai El Doradóban lángra lobbant, már mintegy hétezer hektárt elpusztító tűzvészt – közölték helyi idő szerint vasárnap az állam hatóságai.
Kigyulladt egy tartályhajó Srí Lanka délkeleti partjánál 270 ezer tonna kőolajjal a fedélzetén, négy hadihajót vezényeltek a segítségére – közölte csütörtökön a szigetország haditengerészetének szóvivője.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.