Megvan az új időpont az ElkXrtuk televíziós premierjére
Lapunk értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor.
Lapunk értesülése szerint a vetítés átütemezésére az eredeti megállapodás pontosítása miatt került sor.

A TV2 továbbra is jelentős fölénnyel vezet a nézettségi versenyben legfőbb vetélytársával, az RTL Klubbal szemben.

A TV2-csoport pedig továbbra is a legnézettebb csatornacsalád – derült ki a Nielsen Közönségmérés adataiból.
Az ügyletek a vételár megfizetésével a mai napon lezárultak, az értékesített üzletrészek a Hunmedia Befektetési Zrt. tulajdonába kerültek.
A közel három évtizedes televíziós- és médiatapasztalattal rendelkező szakember a legnagyobb francia tévétársaságtól, a TF1 Grouptól érkezik.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

Áldozatvállalásuk nem marad köszönet nélkül.

Olcsó hitel, élénkülő építkezések, mérséklődő albérletárak – már az első hónapokban látványos hatása van az államilag támogatott konstrukciónak.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

Az 1972-es müncheni olimpián szovjet színekben nyert aranyérmet.

The ice rink set up in front of the Great Reformed Church in Debrecen has been awarded the title of Europe’s Best.

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.