Varga Judit elhelyezte a kegyelet koszorúját Nagy Imre szobránál
Az újratemetés a rendszerváltozás talán legfontosabb és bizonyosan a legfelemelőbb pillanata volt.
Az újratemetés a rendszerváltozás talán legfontosabb és bizonyosan a legfelemelőbb pillanata volt.

Az Országgyűlés ma többek között a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szavaz.
Miért éppen az új köztemetőt választották a megtorlás áldozatainak újratemetésére? Erre nehéz lenne kielégítő választ adni.

Koncerttel emlékezett meg Magyarország vasárnap a fővárosi Hősök terén Nagy Imre és mártírtársai 1989. június 16-i újratemetéséről, amelyen annak idején több százezres tömeg demonstrált.


Harminc év telt el Nagy Imre és mártírtársainak újratemetése óta, ám most is ugyanazok a vádak fogalmazódnak meg a rendszerváltozás cselekvő támogatóival, a nemzeti politizálás híveivel szemben, mint akkor.

A párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: Soha többé! Csak három hét telt el, és a kommunista párt ÁVH-s keretlegényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett.

Nagy Imre és társainak 1989. június 16-i újratemetése volt az utolsó szög a kommunista rezsim koporsójába, hiszen Kádár János egykori halálra ítélt ellenfele hivatalosan is bűnbocsánatot nyert.

1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársai koporsóinál egy egész nemzet állt vigyázzban, egy egész ország érezte, hogy nincs visszaút. Soha többé nem akarunk szocialista diktatúrában élni.

Mintha ma lett volna ez a harminc évvel ezelőtti nap: Nagy Imrének és mártírtársainak újratemetése. Az évtizedeken át elhazudott, eltitkolt gyásznap, a karhatalommal szétvert megemlékezések napja, június tizenhatodika.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

A Tisza-vezér bevadult, ismét rágalmaz.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

A katalán klub német edzője megtalálta a csapatban a helyét, így nem igazolt el, hanem 2028-ig meghosszabbította a szerződését.

Harminc múzeum ingyenesen tart nyitva január 22-én.

A béremelés mellett számos juttatást is bevezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.