Harminc évvel ezelőtt március végén az egész ország figyelte feszülten, milyen eredményre jut a bizottság, amelyik Nagy Imre és mártírtársainak sírját volt hivatva megtalálni az új köztemető elhanyagolt, gazos 301-es parcellájában. Maga a sírkeresés már láncreakció következménye volt. Grósz Károly pártfőtitkár eleinte hallani sem akart a halottak exhumálásáról és újratemetéséről, később azonban úgy vélekedett, a családtagok kérhetik, hogy megfelelő módon adjanak végtisztességet kivégzett hozzátartozóiknak.
Novemberben egy bécsi találkozón már egyenesen azzal fenyegetett: ha a rokonok nem tartanának erre igényt, akkor „mi gondoskodunk arról, hogy a halottak megkapják a nekik kijáró tisztességet”. A keményvonalas Grósz javaslatával megvalósult volna a diktatúra legabszurdabb pillanata, s az akció minden bizonnyal tovább gyorsította volna a szocializmus bomlását. Külön érdekesség, hogy Grósz Károly a bécsi beszélgetésen már pontosan tudta, milyen törvénysértést követtek el, és mennyire embertelen módon temették el a szabadságharc vértanúit. Nem csak Nagy Imrét, minden elítéltet. Máskülönben miért említette volna a „kijáró tisztességet”? A főtitkár számára egyértelmű volt: a per jogszerűsége mellett még a holtaknak járó legelemibb gesztus is elmaradt.
Azóta tudjuk, hogy a politikai hatalmat megkaparintó Grósz, a Minisztertanács elnöke, már korábban elszánta magát a kellemetlen Nagy Imre-kérdés rendbetételére, hiszen a bejelentés idején – teljes titoktartás mellett – Pajcsics József ezredes, a Belügyminisztérium III/1-es osztályának osztályvezető-helyettese igencsak munkálkodott azon, hogy levéltári források alapján megtalálják a sírt. A sok titkos dokumentum között Darázsfészek fedőnévvel bújt meg egy iratcsomó, amelyikből kiderült a temetés helye, sőt az ügynökök a biztonság kedvéért még fényképeket is készítettek a sírról. Az 1958-ban felakasztott miniszterelnököt először a Kozma utcai börtön udvarán hantolták el, majd három évvel később, 1961. február 24-én Gimes Miklós és Maléter Pál földi maradványaival együtt kiásták, és álnéven eltemették az új köztemető 301-es parcellájában. Rejtély, mi szüksége lehetett a Kádár-rezsimnek erre a titkos újratemetésre. A kivégzés után eltelt viszonylag rövid idő magyarázatot adhat arra, miért kellett a koporsó nélkül elhantolt holttesteket kátránypapírba tekerni. Itt találta meg a földi maradványokat a több mint húsz főből álló bizottság 1989. március 29-én.
