Olaszország nem hagy fel Ukrajna támogatásával
Giorgia Meloni elkötelezett Zelenszkij mellett.
Giorgia Meloni elkötelezett Zelenszkij mellett.

Egy nyugalmazott tábornok szerint szükségtelen a románok beavatkozása Ukrajna légterében.

Az Ukrajnából indított drónok már akár 1800 kilométeres távolságból is képesek célpontokat eltalálni.

A megbeszélésen a békeformula végrehajtásáról is egyeztettek.

Továbbra is kérdés, hogy ki áll a robbanás hátterében.

Az ukrán–magyar határszakaszon 7820-an léptek be Magyarországra pénteken, a román–magyar határszakaszon belépők közül pedig 10 128-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.

Zelenszkij szerint „új energiára” van szükség.

Oroszország nem utasítja el a gáz tranzitját Ukrajnán keresztül.

Berlin tisztázta álláspontját.

Benyújtotta lemondását több ukrán miniszter a parlamentnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Brüsszel vezetői eközben azzal áltatják a háborús pszichózisban lévő Európát, hogy Putyin legyőzhető.

Az ukránok drónokkal támadtak az éjjel.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.

Toniszlav Jordanov a saját térfeléről vette be a debreceniek kapuját.

A magyar energiapolitikát nem Bécsben írják, mégis próbálkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.