Sorra határolódnak el Macron kijelentésétől a vezető politikusok
Az európai vezetők sorra határolódnak el a francia elnök azon kijelentésétől, hogy katonai egységeket kellene küldeni Ukrajnába.
Az európai vezetők sorra határolódnak el a francia elnök azon kijelentésétől, hogy katonai egységeket kellene küldeni Ukrajnába.

A kormány a béketárgyalások és a béke oldalán áll.

A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy az európai béke ideje lezárult.

A NATO mint szövetség nem látja el halált okozó fegyverekkel Ukrajnát.

Egyre közelebb a harmadik világháború.

„Johnson megígérte, hogy mindent megtesz Ukrajna érdekében. Bíznom kell benne.”

A kárpátaljai magyarok közül is sokan meghaltak, hazánk ezért is érdekelt a tűzszünetben.

Az ukrán elnök szerint Donald Trump nem érti Vlagyimir Putyint.

– Az orosz–ukrán háborúról a novemberi amerikai elnökválasztás után döntenek – mondta lapunknak Nógrádi György.

A két ország között már többször is felmerült a béketárgyalás lehetősége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

A lett hatóságok 2026 végéig további műszaki infrastruktúrával tervezik erősíteni a határvédelmet.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Hiába szirénázott a súlyos állapotú beteget szállító rohamkocsi, sok ügyetlen autós nem tudott félreállni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.