Menczer Tamás: A harctéren csak halál van, megoldás nincs
„A magyar kormány álláspontja változatlan, Ukrajnába nem fegyvereket, hanem békét kell vinni” – fogalmazott a KKM államtitikára.
„A magyar kormány álláspontja változatlan, Ukrajnába nem fegyvereket, hanem békét kell vinni” – fogalmazott a KKM államtitikára.

Hat kilométeres mélységben volt a földmozgás epicentruma.

A magas fokú aláaknázottság az ukrán ellentámadás egyik legnagyobb hátráltatója.

Experts analyse whether the war in Ukraine has indeed poisoned a centuries-old alliance.

A beléptetettek közül a rendőrség száznegyvenkét embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.

A héten megkezdődnek az ezzel kapcsolatos tárgyalások.

Az államtitkár a Facebook-oldalán azt írta, hogy a külügyminiszternek vagy rossz a rövid távú memóriája, vagy pedig hazudik.

Szakértők elemezték, hogy valóban megmérgezte-e az évszázados szövetséget az ukrajnai háború.

A hazai fejlesztésű tengeri drón alkotói szerint gyorsabb, mint bármi a Fekete-tengeren.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fontos kérdésekben osztotta meg gondolatait az MCC Feszten.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.