
Volodimir Zelenszkij elnök a kiszivárgott értesülések szerint Denisz Smihal területfejlesztésért felelős miniszterelnök-helyettest javasolta Honcsaruk helyett kormányfőnek.
Az IMF szerint jelentős előrehaladást sikerült elérni az ukrán illetékesekkel az új hitelprogram végleges jóváhagyását célzó tárgyalásokon, az egyeztetések a következő napokban folytatódnak.
Kisebb árhullám vonul le a Tisza magyarországi szakaszán, és az árral egyre több kommunális hulladék érkezik Ukrajnából – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken az MTI-vel. A hulladékot géplánccal távolítják el.
Volodimir Zelenszkij komolyan fontolóra vette az ukrán kormány menesztését – állítja egyszerre több ukrán lap. A kabinet népszerűsége a felére csökkent a fél évvel ezelőttihez képest.
Kijev szerint Oroszország legalább 14 nemzetközi konvenciót sértett, beleértve a híd jogtalan építését és a természeti erőforrások kitermelését az Azovi-tengeren és a Kercsi-szorosban.
Nyögvenyelősen, de ezúttal is nagy szívvel és akarattal játszva megnyerte a második Európa-bajnoki selejtezőjét is a magyar férfi kosárlabda-válogatott (62-60).
A Szlovénia elleni bravúrgyőzelem után Ukrajnába utazott a második Európa-bajnoki selejtezőjére a magyar férfiválogatott. A csapat ezúttal nem játszott jól, de nagyot küzdött.
Fél év alatt háromszorosára nőtt azoknak a száma Ukrajnában, akik úgy gondolják, hogy rossz irányba fejlődnek a dolgok az országban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nem lesz nyugodt az estéje, ha vonattal tervezett ezeken a vonalakon utazni.
A bér és a saját tulajdonú lakások nagyjából fele-fele aránya Ausztriában és Németországban a második világháború utáni újjáépítési modellből ered, míg idehaza a lakosság 90,5 százaléka él saját ingatlanban.
Vadászgépeket küldtek fel és riasztást adtak ki a hatóságok.
Ennél soha rosszabb kupameccset ne lássunk, volt itt minden: gólok, kapufák, végtelen izgalom.
Itt a hivatalos közlemény.
A The Sun cikkében olyan kommentelőket idéz, akik szerint a sokat szabálytalankodó Kerkez szinte „könyörgött” a piros lapért.
A védelmi minisztérium több száz megsemmisített célpontról számolt be.
Túl lett pumpálva a lufi.
Itt a hivatalos közlemény.
A The Sun cikkében olyan kommentelőket idéz, akik szerint a sokat szabálytalankodó Kerkez szinte „könyörgött” a piros lapért.
A védelmi minisztérium több száz megsemmisített célpontról számolt be.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.