Éjszakába nyúlóan ünnepelték az ukránok Herszon visszavételét
Kijevi vélemények szerint a katonai vezetés heteken keresztül tervezte a megyeszékhely felszabadítását.
Kijevi vélemények szerint a katonai vezetés heteken keresztül tervezte a megyeszékhely felszabadítását.

Hetven éve ül II. Erzsébet Nagy-Britannia, Észak-Írország és a nemzetközösségi országok trónján.

A felvétel önmagáért beszél, az aranylabdás horvát veterán volt Benzema mellett a másik hős.

A történelem során a különböző civilizációk eltérő időpontokban ünnepelték az újév napját, általában különböző vallási szokásokhoz kötve.

A legendás francia színész fiaival koccintott az eseményen.

Modell kezében eddig még biztosan nem láthattunk ekkora korsó sört.

Egy felmérés alapján a lakosság 53 százaléka nem ünnepel karácsonykor a rokonokkal, mert tartanak a vírustól.

Bejelentette győzelmét az ellenzék a montenegrói parlamenti választáson a nem végleges eredmények ismeretében, amelyekből arra lehet következtetni, hogy a szerbbarát ellenzéki pártoknak közösen eggyel több parlamenti képviselőjük lesz, mint a harminc éve
A Liverpool bajnoki címének ünneplése alatt kirabolták a csapat brazil labdarúgójának, Fabinhónak a házát.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Zakatol a miniszterelnök országjárása.

Kocsis Máté szerint pofátlan a Tisza-vezér megnyilvánulása.

Az egyetemek megújulása, a vállalati innováció és a kockázati tőke bevonása kulcsszerepet játszik ebben.

Magyar Péter szakértői globalista körökből érkeztek.

A beruházás tökéletesen illeszkedik a magyar nemzetgazdasági stratégiába – emelte ki a külügyminiszter.

Elhárítandó akadályként tekint a szuverén nemzetek vétójogára.

London visszatérne az uniós védelmi paktum tárgyalásaihoz.

A Handball Planet oldala nem zárta ki a versenyből azt a két játékvezetőt, aki az Európa-bajnokságra is csalással akart eljutni.

A fronton van a fiatalokra szükség.

A támadást tiszás aktivisták követték el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.