Ókori szokás a modern korban
Az első újévi ünnepség, amit ismerünk körülbelül négyezer éve történt: az ókori Babilonban a tavaszi napéjegyenlőséget követő első újhold idejére számolták az óév búcsúztatását és az új év eljövetelét. Az eseményt egy 11 napos fesztivállal köszöntötték.
Ez volt Akítu ünnepe, amely során az őskáoszt megtestesítő Tiamatot legyőző főistent, Mardukot ünnepelték. A fesztiválnak a vallási jelentőségén túl politikai szerepe is volt: ekkor koronázták meg az új királyokat, vagy újították meg a régiek uralkodói státuszát.
Az Akítu mezopotámiai, akkád és sumér ünnep is volt egyben, az asszírok ma élő utódai pedig még mindig ezen a néven ünneplik az újévet. Az Asszír Birodalom idején egész Mezopotámiában kötelező volt megtartani, az Óperzsa Birodalom idején azonban elmaradt, amikor Assur és Babilon elnéptelenedett.
Csak a 20. században tértek vissza Akítu szokásai, ami főleg az Egyesült Államokban élő asszír leszármazottaknak köszönhető.
Amikor a Nílus határozta meg az újév kezdetét
Az ókori Egyiptomban az újévet a Nílus vízmozgásához kötötték: az áradáskor búcsúztatták az óévet, ami egybeesett a Szíriusz csillag 70 napi hiátus utáni felemelkedésével (ez a csillag a téli égbolt legfényesebb csillaga az északi féltekén). Az ókori Egyiptomnak ez az ünnepe, a Wepet Renpet különösen a szegényebb rétegek között volt népszerű, hiszen a mezőgazdasági ciklusokhoz igazodott; három évszakot különböztetett meg (a telet, a nyarat és az áradást), amely így a korábbi helyi fesztiválokkal is szinkronba került.
Van, ahol nem számozzák az éveket
A kínai újév a mai napig a téli napforduló utáni második újhold idejére esik, amely általában valahol január 21 és február 20 körül következik be.
Az ókori Kínában ilyenkor az ősök tiszteletét és az istenek imádását helyezték a középpontba. A kínaiak nem igazán számozzák az éveket, de ha mérni kell valahonnan, azt hagyományosan a Kr. e. 3. évezredből, a Sárga Császár uralmának kezdetétől teszik, aki az ókori kínai mitológia egyik legjelentősebb uralkodója. Ez sem jelent pontos időpontot azonban, sőt, különböző naptárkutatók különböző éveket jelölnek ki elsőnek.
Január elseje római találmány
Január 1-je először a rómaiaknak köszönhetően lett az újév napja. A korai római naptár 10 hónapból, azaz 304 napból állt, és március hónappal kezdődött. A legenda szerint ezt még Romulus, Róma megalapítója vezette be a Kr. e. 8. században.
A mondák szerint Numa Pompilius, a mitikus uralkodó adta hozzá a Januarius és a Februarius hónapokat a naptárhoz. Az évszázadok alatt azonban ez a számítási módszer elcsúszott, és Julius Caesar, tudósaival tanácskozva úgy döntött, Kr. e. 46-ban bevezeti a Julián-naptárat – ennek már január 1-je volt az első napja, amellyel Janus istent dicsőítették - olvasható az Origo cikkében.
A teljes cikk ide kattintva érhető el.
Borítókép: Mezopotámiai isten harcol a káoszt megtestesítő szörnnyel (FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS)
