Nőnapra szükség van, a nők tisztelete és évenkénti ünneplése nagyon helyénvaló. Azt azonban látni kell, hogy a március 8-i dátumhoz kapcsolódó úgynevezett nemzetközi nőnapra a volt szocialista országok polgárainak többsége fenntartásokkal tekint.
Mi, magyarok is, mert ezt az ünnepet egykor az Egyesült Államokban, radikális baloldali nőmozgalmak aktivistái álmodták meg, később pedig a szovjet érdekszféra országaiban kötelezővé tették.
Amerikában először 1909. február utolsó vasárnapján tartottak nőnapot, de ezt két évvel később március 19-én ünnepelték Európában. A dátumot később a szovjet minta szerint tették március 8-ra.
Tájékozatlan emberek ennek alapján azt hihetnék, hogy a nők tisztelete és megbecsülése valamiféle baloldali leleménynek köszönhető, ez azonban tévedés, Magyarországra vonatkoztatva pedig különösen.
Minden magyar tudja, hogy Szent István, államalapító keresztény királyunk 1038-ban, Nagyboldogasszony ünnepén Szűz Mária oltalmába ajánlotta koronáját és országát. Ezért tiszteljük Jézus édesanyját a Magyarok Nagyasszonyaként. Nagy királyunk ezzel a cselekedetével az asszonyok, a nők megkülönböztetett tiszteletének alapjait is lefektette. Ugyanakkor nagyon korán megjelentek hazánkban olyan „káros nyugati hatások”, amelyek sajnálatos módon épp a keresztes hadjáratok révén érintették meg Magyarországot.
Magyary-Kossa Gyula orvostörténész 1929-ben írt, Magyar orvosi emlékek című könyvében kitért arra, hogy a keresztes hadak „nem egyszer megtisztelték hazánkat avval a csürhe-erkölccsel, mely jellemezte őket. Már az 1096-i keresztes hadról, mely Magyarországon átvonult, megírja Berthold barát, hogy számtalan férfiruhába öltözött nőt hurcolt magával, az egész hosszú úton fajtalankodva velük.”
Szent István, majd Szent László és Könyves Kálmán törvényei szigorú büntetésekkel fenyegették azokat, akik hajadonokkal vagy özvegyekkel szemben erőszakoskodtak.
