Elárvereznek egy James Bondnak készített Aston Martint
Elárverezik azt az Aston Martin DB5-öt, melyet James Bond számára láttak el különleges szerkezetekkel.
Elárverezik azt az Aston Martin DB5-öt, melyet James Bond számára láttak el különleges szerkezetekkel.

Az amerikai katonai kontingens lengyelországi létszámának növeléséről, amerikai vadászgépek és amerikai cseppfolyósított gáz vásárlásáról kötöttek megállapodásokat.

Az Egyesült Államok MQ-9 felderítő-csapásmérő, pilóta nélküli repülőgépekből álló századot telepít Lengyelországba – derül ki a Fehér Ház által kiadott nyilatkozatból, amelyet Donald Trump amerikai és Andrzej Duda lengyel elnök írt alá szerdán Washingtonb
Donald Trump ellenzi, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) informátorokat alkalmazzon, és így kémkedjen Kim Dzsong Un észak-koreai vezető után.
Évente milliók halálát okozhatják a világon olyan szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hátterében a zöldségek és gyümölcsök nem elengedő bevitele állhat.
Míg 2017-ben 4835-en nyújtottak be menedékkérelmet Európában, ez a szám tavaly 7800-ra növekedett — írta vasárnap a The New York Times.

Ha Hszi Csin-ping kínai elnök nem vesz részt a G20-as országcsoport június végi oszakai csúcsértekezletén, akkor Washington azonnali hatállyal további védővámokat léptet életbe a kínai árukra – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a CNBC telev
Helikopter zuhant egy felhőkarcolóra New York Manhattan negyedében.
A Raytheon és a United Technologies vasárnap közleményben jelentette be egyesülését, és ezzel az Egyesült Államok legnagyobb és a világ egyik legnagyobb hadiipari vállalata jött létre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakemberek a laikusok segítségét is megköszönték.

Jó hangulat kerekedett, egy órán keresztül faggatták a vendégeket a helyiek.

Győzelmi fotót posztolt a miniszterelnök.

Pulcsin, bögrén és pólón is feltűnt már a rajz.

A miniszterelnöknek sikerült.

Orbán Viktor washingtoni útja mindenhol címlapra került.

A döntés értelmében a kijelölt szervezetek és azok tagjai elveszítik hozzáférésüket az amerikai pénzügyi rendszerhez.

Lukács Dániel képletesen írta le, mi történt az örmények gólhelyzeténél.

A szövetségi kapitány nem érti, szünet után mi történt a csapatával.

Az írek 2-0-ra nyertek Dublinban, így vasárnap a Puskás Arénában legalább egy pontot szereznünk kell ellenük a pótselejtezőhöz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.