Ideális célpont volt a kecskeméti fiú az Iszlám Állam toborzóinak
A bizonyítékok szerint öngyilkos merényletre is vállalkozott volna a kecskeméti egyetemista.
A bizonyítékok szerint öngyilkos merényletre is vállalkozott volna a kecskeméti egyetemista.

Asszaszin bérgyilkosok játékában hálózhatták be Kendét az Iszlám Állam terroristái, és vették rá, hogy akár öngyilkos merényletre is hajlandó legyen.

Meg kell állapítani, hogyan jutott odáig, hogy öngyilkos merényletre is hajlandónak mutatkozott.

Baleknek, könnyen manipulálhatónak írták le az Iszlám Államra (ISIS) felesküdött kecskeméti egyetemistát volt osztálytársai, akit rendszeresen ugrattak is.

Az erőszakra hajlamos szésőbalos Antifával is kapcsolatban állt a magyar dzsihadista, aki huszonegy radikális iszlamista csoportot is kedvel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

Már azt sem tagadják, hogy baloldali a párt gazdasági programja.

A miniszterelnök vasárnap sem pihen.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

„Ennél már nem tud jobban elszigetelődni: Washington és Moszkva után ezúttal Isztambulba utazik Orbán Viktor, Erdogan török elnök meghívására!” – írta közösségi oldalán Deák Dániel.

Az eset ismét ráirányítja a figyelmet a migrációval összefüggő biztonsági kockázatokra.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.

A győriek egy kapushibának és a kihagyott helyzeteknek köszönhetően nyertek csak 3-1-re az újonc ellen.

Events have clearly accelerated.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.