Szijjártó Péter: Várjuk, hogy a szavakat tettek is kövessék
A visegrádi országok (V4) 35 millió eurós támogatást adnak Líbiának – mondta Szijjártó Péter.
A visegrádi országok (V4) 35 millió eurós támogatást adnak Líbiának – mondta Szijjártó Péter.
Matolcsy György szerint a változtatás iránytűje legyen Szingapúr sikeres modellje, közép-európai sajátosságokkal.
A világjárvány át fogja rajzolni a világpolitikai térképet is, és erre az EU-nak is fel kell készülnie.
A magyar és lengyel külügyminiszter szerint is tovább kell erősíteni a két ország együttműködését.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videokonferencián egyeztetett a V4-országok, valamint Németország külügyminiszterével.
A Visegrádi négyek alapvető értékrendjének és az együttműködésnek az erősítését tűzte ki célul Igor Matovic új szlovák kormányfő – mondta Mráz Ágoston Sámuel.
Törökországnak együtt kell működnie az EU-val, és az uniónak is Törökországgal ahhoz, hogy a válsághelyzetet rendezni tudjuk – mondta Várhelyi Olivér.
Orbán Viktor kiemelte: jó döntés volt összehívni a találkozót, mert a koronavírus beköszöntött a közép-európai valóságba.
Magyarországon 2015-ben építettük meg a kerítést és hirdettük meg azt a muszlimbevándorlás-ellenes politikát, amelyet azóta az egész európai közösség ismer és amelyet sikeresnek is tartok – jelentette ki a kormányfő.
A miniszterelnökök megvitatják a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatos időszerű kérdéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
MAGYAR ÖNRENDELKEZÉS – A Magyar Péter által forgalmazott demagógiának van táptalaja a határon túl is.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.