Kovács Zoltán: A V4-ek álláspontja minden döntés mögött markánsan ott van
Az államtitkár rögzítette: pártja kizárólag saját akaratából került a Néppárt soraiba, így a tagságról és a jövőről is csak a Fidesz fog határozni.
Az államtitkár rögzítette: pártja kizárólag saját akaratából került a Néppárt soraiba, így a tagságról és a jövőről is csak a Fidesz fog határozni.
Az a cél, hogy minél hamarabb döntés szülessen a csúcspozíciókról, és utána valós, érdemi ügyekkel – például az európai biztonság visszaállításával – lehessen foglalkozni.
A biztonság iránti igény egyre inkább felerősödik Európában, és ennek egyik alappillére lehet a visegrádi négyek együttműködése – mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
– Támogatom a legszorosabb kapcsolatok folytatását, továbbfejlesztését – jelentette ki Caputová csütörtökön Prágában a Milos Zeman cseh államfővel tartott közös sajtótájékoztatón.
A csütörtöki ülést megelőzően a visegrádi négyek – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – miniszterelnökei külön tanácskozáson egyeztetik a vitákon képviselendő közös V4-álláspontot.
Nem lehet kihagyni a V4-es országokat az európai uniós tisztségek elosztásából – mondta Galló Béla politológus kedd este az M1 aktuális csatornán.
Eldőlni látszik, hogy az Európai Unió négy kulcspozíciója közül egyet a visegrádi országok (V4-ek) tölthetnek majd be az EU küszöbön álló tisztújításakor – értesült a Magyar Nemzet.
Fontos, hogy a visegrádi országcsoport egységet mutat, mert így az Európai Unióban is jobban tudják képviselni érdekeiket – mondta a XXI. Század Intézet regionális igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A Fidesznek nincs helye egy olyan közösségben, amelyik bevándorláspártivá alakul, elfeledkezik keresztény gyökereiről, nem tiszteli a nemzeteket, a brüsszeli bürokraták foglyává válik.
A közép-európai országoknak a kontinens jövőjéért viselt felelősségéről, az EU új tisztségviselőinek kiválasztási folyamatáról, valamint a soron következő cseh V4-elnökség programjáról is egyeztetett Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej B
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Jichák Herzog meglátogatta a gyászoló arab várost.
A legfontosabb aktuális közleti témákat elemezte Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Dezse-Zelenka Dóra, a Pestisrácok.hu munkatársa a Rapid délutáni adásában.
Baerbock után Kallas is „nagy formátumú” kijelentést tett.
A férfi tőr- ötödik, a női párbajtőrcsapat hatodik lett a vívó Európa-bajnokságon
A Kis-Küküllőn a halpusztulás mellett hódpusztulást is észleltek a környezetvédelmi szakemberek.
Közzétette a 2024-es pénzügyi beszámolóját a Legyél a változás egyesület.
A cserében érintett hadifoglyok számát nem közölték.
A Kis-Küküllőn a halpusztulás mellett hódpusztulást is észleltek a környezetvédelmi szakemberek.
Közzétette a 2024-es pénzügyi beszámolóját a Legyél a változás egyesület.
A cserében érintett hadifoglyok számát nem közölték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.