Piramisjátékra kellett a bizniszegyház
Három év szabadságvesztést is kaphat a bíróságon az illegális egyház főpapja piramisjáték szervezése miatt.
Három év szabadságvesztést is kaphat a bíróságon az illegális egyház főpapja piramisjáték szervezése miatt.

Az egyik leggazdagabb magyar üzletembernek előkészítő ülésen kell színt vallania.
Az ügyészség korrupció elleni elkötelezettségét mutatja, hogy az ügyészek nincsenek, nem lehetnek tekintettel arra, ki követi el azt.
Az ügy első- és másodrendű vádlottja hamis okiratokkal szerzett vidékfejlesztési támogatásokat.
Welsz a halála előtti hetekben két dossziét adott át egy dobozban Petrovics Istvánnak azzal, hogy rejtse el a dobozt.

Azzal vádolják, hogy 51 embert mészárolt le tavaly két mecsetben az új-zélandi Christchurchben.

Vádat emeltek egy 85 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt, mert 2018 januárjában agyonverte élettársát – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
Megkezdődött a soroksári futónő meggyilkolásával vádolt férfi pere a Fővárosi Törvényszéken hétfőn.
A kerületi ügyészség egy férfi ellen emelt vádat garázdaság miatt egy 2018. évi cselekmény kapcsán, a bíróság büntetővégzésében próbára bocsátott a vádlottat.

Az ügyészség szerint felesége segítette a két bankfiók kirablásával gyanúsított férfit, ezért mindkettejük letartóztatását indítványozzák – közölte a Pest Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.

Több sérült állapota válságos.

Hétfőn Londonban találkozik a francia elnök, Zelenszkij, Keir Starmer brit miniszterelnök és Friedrich Merz német kancellár.

Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A magyar középpályás a mostani Premier League-idényben másodszor volt eredményes.

A magyar középpályás majdnem győztes találatot szerzett a fordulatos, Leeds elleni bajnokin.

A vb-döntő hősét hatgólos hátrányban küldték pályára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.