Varga Judit: Jó irányba haladunk. A munkát folytatjuk!
Azért dolgozunk, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat!
Azért dolgozunk, hogy a magyar emberek megkapják a nekik járó forrásokat!

Varga Judit szerint ellenfeleik addig nem lesznek elégedettek, amíg Magyarországon nem lesz liberális kormány.

Varga Judit igazságügyi miniszter a prágai látogatása során megbeszélést folytatott Mikuláš Bek EU-ügyi és Pavel Blažek igazságügyi miniszterrel.

Varga Judit bejelentette, hogy a kabinet igyekszik eloszlatni az EB aggályait.

A miniszter Türjén, a nyolcszáz éves premontrei prépostsági templom felszentelésének alkalmából mondott beszédet.

A családoknak járó támogatások megmaradnak – közölte a Facebookon az igazságügyi miniszter.

Varga Judit köszönetet mondott az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelőinek munkájáért, majd hozzátette: várják őket legközelebb is.

Nem az egyik vagy a másik fél mellé kell állni, hanem a háborús felek közé.

“We recommend strengthening the EU treaties to make the border between common spheres of influence and national sovereignty even clearer,” said Judit Varga.

Az igazságügyi miniszter szerint az Európai Bizottsággal (EB) folytatott szakmai viták kézzelfogható közelségbe hozták a megállapodást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sok helyütt zord hajnalra ébredtek.

Luxuskörülmények között éltek a jogtalanul felvett pénzből.

Majdnem száz hamis óra volt nála.

Sok ember életét mentették meg a hétvégén.

A cseh politikus felülvizsgálná Csehország európai uniós és NATO-tagságát is.

A miniszterelnök köszönetet mondott mindazoknak a nemzetközi politikai vezetőknek, akik támogató üzenetekkel álltak ki mellette.

Az egyik kerületben az áramellátás is megszűnt, ami tovább növelte a káoszt.

Jürgen Klopp legnagyobb sikereinek egyik kovácsa a bajnoki riválisnál kötött ki.

Közérthető tájékoztatóval segít a NAV.

Az olasz bajnokság tavalyi idényének legjobbja tündökölt a milánói rangadón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.