Elfogadták az alaptörvény tizedik módosítását
A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.
A kormány veszélyhelyzetet hirdethet a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, háborús helyzet vagy humanitárius katasztrófa esetén is.

Az igazságügyi miniszter a meghallgatást Magyarország jogállamisági helyzetéréről a „süketek párbeszédéhez” hasonlította.

Az igazságügyi miniszter Brüsszelben nyilatkozott az uniós ügyekkel foglalkozó miniszterek tanácsára érkezve.

A Konzervatív Politikai Akciókonferencián, a CPAC-en elmondott beszédének részleteit osztotta meg az igazságügyi miniszter.

Az igazságügyi miniszterjelölt a parlamenti meghallgatásán elmondta, hogy változni fognak a rendkívüli helyzet fokozati beosztásai.

A ködmön akkor szorít, akkor izzaszt, amikor baj van a becsülettel, a lelkiismeret pedig jelez – magyarázta a miniszter.

A felelős cselekvés szabadságáról szól az alaptörvény-módosítás – fogalmazott a miniszter.

Mi, magyarok, tovább küzdünk a föderációs törekvések ellen egy egymást kölcsönösen tisztelő nemzetek Európájáért.

Az igazságügyi miniszter szerint hazánknak biztosítania kell a hatékony nemzeti válaszok kialakításának lehetőségét.

A magyar igazságügyi miniszterről közölt portrét a tekintélyes francia lap.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnökének tevékenységét inkább az utánkövetési kényszer, semmint az önálló gondolatok vezérlik.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A nemzetközi sajtó diplomáciai áttörésről ír.

Tusk szerint Lengyelország jövője Ukrajna sorsától függ.

Németország után Franciaország is segíti Belgiumot a belga légtérben észlelt drónok elhárításában.

The Ukrainian President calls Hungary to account.

Zsikó Zsuzsanna előadását tapsvihar fogadta Dél-Koreában.

Csak az idei esztendőben kilenc amerikai beruházást jelentettek be, melynek jelentős része a legújabb technológiák érkezését és a legmagasabb hozzáadott értékű munkahelyek létrehozását eredményezi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.