Ők lesznek az Országgyűlés új arcai
Az eredmények ismerete alapján 42 új képviselő lehet a parlamentben, kicsit kevesebb, mint a képviselők egynegyede cserélődik le a következő négy évre.
Az eredmények ismerete alapján 42 új képviselő lehet a parlamentben, kicsit kevesebb, mint a képviselők egynegyede cserélődik le a következő négy évre.

Az igazságügyi miniszter a szavazata leadása után közölte, hogy a háború kapcsán a baloldal veszélyes és felelőtlen kijelentéseket tesz.

Az igazságügyi miniszter szerint akár ez is várhat ránk, ha a baloldal kerül hatalomra április 3-án.

I believe that the Von der Leyen Commission stands at a moral crossroads now – said Judit Varga in her interview.

Meggyőződésem, hogy erkölcsi szempontból is válaszút előtt áll a Von der Leyen-bizottság – mondta Varga Judit lapunknak adott interjújában.

Magyarország csak erős vidékkel lehet sikeres, hiszen az ország ereje a vidékben rejlik – mondta az igazságügyi miniszter a Heves megyei Kápolna–Tenk összekötő út csütörtöki átadásán.

A háború egyet jelent a családok felbomlásával – írta közösségi oldalán az igazságügyi miniszter.

Magyarország igazságügyi minisztere szerint a lendületben rejlik közösségünk ereje.

Az igazságügyi miniszter a Nő a Siker Alapítvány nőnapi rendezvényén járt Lillafüreden, amiről a Facebook-oldalán számolt be.

Mindeközben példátlan összefogást tanúsítanak a magyar emberek, akik erőn felül segítik a bajba jutottakat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Elkapták a rendőrök.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.

Egy szakaszon lezárják a külső sávot.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

Nem sokon múlt a tragédia.

Milyen állapotban van a baloldal és van-e baloldal Magyarországon?

Az éjjeli menedékhelyekre bárki behúzódhat a hideg elől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.