Németország tartsa tiszteletben Magyarország szuverenitását!
Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Weltnek mondta el véleményét az új német kormányról.
Varga Judit igazságügyi miniszter a Die Weltnek mondta el véleményét az új német kormányról.

Összegyűjtöttük, hogy olvasóink milyen cikkek iránt érdeklődtek leginkább az év második hónapjában.

Az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán idézett az olasz La Veritá újságnak adott interjújából.

A magyar szabályozás egyértelmű és világos – fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter.

Az Alkotmánybíróság tegnapi döntése mindenesetre megakasztotta az uniós gépezetet, Varga Judit szavaival jogi kerítést emelt a fizikai mellé.

A tárcavezető szerint az Alkotmánybíróság határozata iránymutatást ad ahhoz, hogyan kellene az európai szabályokat a valósághoz igazítani.

A Konferencia Európa jövőjéről – A bővítés a jövő kulcsa? című nemzetközi fórumot Budapesten tartották hétfőn.

Egy másik jogvita pedig a gyűlöletbeszédet és a gyűlölet-bűncselekményeket bűncselekménnyé nyilvánító uniós jogszabályok átültetése miatt robbant ki.

A tárcavezető szerint a folyamatot eddig is inkább politikai színezetű nyilatkozatok, mintsem szakmai szempontok szőtték át.

A jogállamisági perben mondanak ma előzetes véleményt Luxembourgban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Úgy tűnik, a Budakörnyéke-Pilis választókörzetben induló tiszás fővárosi önkormányzati képviselőnek inába szállt a bátorsága.

Az új rendszer már az egész országban elérhető.

Radics Béla rámutatott, a magyarok pontosan látják, hogy mi zajlik most.

Gyorsan meg is oldották a helyzetet.

Az amerikai elnök egy interjúban azt hangsúlyozta, hogy ha ő nem lenne, már rég teljes katasztrófával végződött volna az orosz–ukrán helyzet, és ezt Zelenszkij és Európa is tudja.

Az ország vezetése közölte, hogy nyitva tartja a kommunikációs csatornákat az Egyesült Államokkal, miközben Donald Trump amerikai elnök a válaszlépéseket mérlegeli.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

Here are the details.

Nagyszabású jubileumi rendezvényre készül Debrecenben a „bakatormentő” bandája.

A Tisza szorosan együttműködik Manfred Weber pártcsaládjával, emlékeztetett a frakcióvezető.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.