Segítség helyett terheket kaptak az óbudaiak
Az ellenzék ugyanazt csinálja, mint 2008-ban a pénzügyi válság idején: terheket ró az emberekre.
Az ellenzék ugyanazt csinálja, mint 2008-ban a pénzügyi válság idején: terheket ró az emberekre.
A legfontosabb most az emberi élet, az egészség megóvása, és a miniszter megköszöni mindenki segítségét, aki támogatja és be is tartja a kormány intézkedéseit.
A koronavírus elleni védekezés pénzügyi akciócsoportjának munkáját a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is segíti a jövőben.
A gazdaságvédelmi lépések megkövetelik, hogy a pénzügyi fedezetet biztosító költségvetésnek is lennie kell – mondta Varga Mihály.
Varga Mihály közölte: a március 1-je előtt keletkezett kata-tartozásokra haladékot adnak.
Magyarországon jelenleg közel 150 ezer helyen van lehetőség bankkártyával, úgynevezett POS-terminálon keresztül fizetni, tízből kilenc készülék alkalmas az érintéses fizetésre is.
A koronavírus elleni küzdelem egyik fontos lépése lehet, ha készpénz helyett bankkártyával, mobiltelefonnal, vagy éppen okosórával fizetünk – mondta Varga Mihály.
A koronavírus okozta válsághelyzet idején a banki ügyfelek problémáinak kezelésében egységes az ország pénzügyi vezetése, a meghatározó intézmények között folyamatos az egyeztetés.
A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg még 80-85 ezer bejelentett, regisztrált üres álláshely van az országban.
Az adósoknak akkor kell értesíteniük a pénzintézeteket, ha változatlan rendben, megszakítás nélkül szeretnék folytatni a törlesztést – mondta el a pénzügyminiszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.