Gyors lépésekre van szükség az uniós válságkezelésben is
A koronavírus-járvány drasztikusan változtatta meg az Európai Unió gazdasági kilátásait.
A koronavírus-járvány drasztikusan változtatta meg az Európai Unió gazdasági kilátásait.
Számos magyar vállalat a járvány idején is fejlesztéseket tervez, ezt a kormány támogatni kívánja.
A kormány a jövő évi költségvetési terveiről legutóbb a konvergenciaprogramban közölt fő számokat.
Varga Mihály a Facebook-oldalán megosztott fényképpel jelentette be a tervezet elkészültét.
A kormány a járvány okozta gazdasági károk enyhítésén és a hazai munkahelyek megmentésén dolgozik.
Varga Mihály elmondta, ez több mint 300 ezer vállalkozás és mintegy 4 millió munkavállalót érint.
A II. és III. kerületben is felkészültek rá, hogy biztonságban lebonyolítsák az érettségiket.
A vasútvonal az árufuvarozás számára jelentős fejlődési lehetőséget képvisel.
Varga Mihály elmondta, a vasútvonal fejlesztésével hazánk a térség logisztikai központjává válhat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.