Üresek az osztrák vonatok
A személyszállítás nyolcvan, az árufuvarozás harminc százalékkal zuhant nyugati szomszédunknál.
A személyszállítás nyolcvan, az árufuvarozás harminc százalékkal zuhant nyugati szomszédunknál.

Az új motorvonatok közlekedtetésével európai színvonalú szolgáltatást lehet majd nyújtani a fővárosi elővárosi fogalomban, amelyet a MÁV utasainak fele vesz igénybe.

A csaknem kétszáz éves vasúti közlekedés sokadik virágkorát hozhatja el, hogy az európai közösség karbonsemleges közlekedésre törekszik.

Közbeszerzési pályázatot írt ki a MÁV Zrt. a Budapest-Nyugati pályaudvar felvételi épület tetőzete és a homlokzati üvegfalak felújítása, valamint állagmegóvása tárgyában.

Komplex karbantartási programjának keretében megkezdte a MÁV a budapesti Zugló megállóhely felújítását.
A menetrendszerű vonatközlekedés fokozatosan helyreáll a Kelenföld-Nagytétény-Martonvásár-Székesfehérvár vasútvonalon, ahol a MÁV elkészült az este elromlott sorompók javításával – közölte a Mávinform vasárnap késő este az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter pedig kiszolgáltatná a magyarokat.

Demonstrációt tartottak a Dankó utcában. Karácsony Gergely is ott volt.

Hazánkban kisebb az uniós átlagnál a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élő gyermekek aránya. Mutatjuk a pontos adatokat!

Felsővezeték-szakadás okoz fennakadást.

Donald Tusk miniszterelnök-helyettesét kifütyülték a nemzeti ünnepen.

A miniszterelnök politikai igazgatója arról írt, hogy már kész forgatókönyv van Ukrajna uniós csatlakozásáról.

A tárgyalásokat követően derűs hangulatban utaztak haza a politikusok és a munkatársaik.

„Ide vezet, ha egy háborúban álló ország vállalatára bízzák magyar emberek adatait.”

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.