Moszkva nem kívánja elengedni Kuba kezét
Mintegy 38 millió eurós összeggel támogatja Oroszország a kubai védelmi fejlesztéseket, jelentették be a két ország tisztségviselői.
Mintegy 38 millió eurós összeggel támogatja Oroszország a kubai védelmi fejlesztéseket, jelentették be a két ország tisztségviselői.

Az figyelhető meg, hogy az Európai Bizottság elsősorban a gazdasági együttműködésekre koncentrál, a kisebbségi kérdéskört igyekszik kikerülni.
Az e-mailek védelméhez nem elég az erős jelszó, több biztonsági elemre is szükség van ahhoz, hogy az elektronikus levelek ne kerüljenek illetéktelen kezekbe.
Benyújtotta a munkahelyvédelmi terv megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a kormány.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt vezetése támogatja az Ukrán EU-tagságot, erről meg is szavaztatta tavaly a szimpatizánsokat.

Legalábbis azt hitte, sikerül.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Toplistás összegekért indul a játék ezen a héten.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.