Megvédte Oroszország- és menekültügyi politikáját Angela Merkel
A volt kancellár a német védelmi kiadások leépítését ugyanakkor szokatlan realizmussal értékelte utólag.
A volt kancellár a német védelmi kiadások leépítését ugyanakkor szokatlan realizmussal értékelte utólag.

Hiába szóltak keretcsökkentésről a hírek, erősödik a finn hadsereg, 64 vadászgépet vesznek.

Az új hallei központ az internetes fenyegetések elhárításával foglalkozik majd.

A Trump–Duda-találkozó a közelgő elnökválasztások miatt mindkét elnök számára fontos lehet.

Orbán Viktor már 2016-ban arról beszélt, hogy meg kell erősíteni Európa védelmi képességeit, és ez a gondolat egyre inkább előtérbe kerül – emelte ki Berlinben az igazságügyi miniszter.
A magyar kezdeményezésű, úgynevezett Integrált európai összhaderőnemi többcélú kiképzési és szimulációs központról, az Eurismről a héten született meg a végső döntés.

Egyre nagyobb figyelmet kap a saját, európai védelmi kapacitás kialakítása, a héten tizenhárom új, ezt támogató program indult el. Magyarország is vezető szerepet vállal ebben a folyamatban.
Donald Trump védelmi miniszterjelöltje az amerikai hadsereg korszerűsítésére helyezné a hangsúlyt a Kína és Oroszország jelentette növekvő fenyegetés árnyékában.

2015 óta ez a második alkalom, hogy Magyarország JAS 39 Gripen típusú vadászrepülőgépeivel vezeti majd a négyhavonta cserélődő parancsnokságot – közölte a NATO.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Közel a vádemelés a brutális gyerekgyilkosság ügyében.

Vasárnap a többórás napsütést gyorsan vonuló felhők zavarják majd.

Mark Rutte szerint az EU-nak az Egyesült Államokkal együtt, nem pedig attól függetlenül kell erősítenie védelmét.

A floridai találkozó nyilvános lesz.

A NABU több ukrán parlamenti képviselőt vádolt meg azzal, hogy kenőpénzt kaptak cserébe azért, hogy bizonyos parlamenti döntések mellett szavazzanak.

Másfél évtizede nem történt ilyen a portugál futballistával.

Tovább bővül Európa legnagyobb családi adócsökkentési programja.

A sofőrnek még a zoknijában is drogot találtak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.