Bayer Zsolt: A normális világ és a béke mellett kell kiállni a békemeneten
A publicista szerint eljött az idő, hogy erőt mutassanak a normális emberek.
A publicista szerint eljött az idő, hogy erőt mutassanak a normális emberek.

A másként gondolkodó újságok szembeszállnak a fősodratú média propagandájával.

Interjú a német újságíróval, aki a szivárványos mozgalom miatt szakított lapjával.

Szellemi értelemben egy tömegpusztító atombombát dobnak az emberiségre, amelyre egy mosolygós szívecske van felfestve.

Az Európai Bizottság egy szövetségi állam létrehozásán dolgozik, és a tagállamok kárára szövetkezik az EU Bíróságával.

A törvény erejével kell arra kényszeríteni ezeket a cégeket, hogy a magyarországi viszonyok között azt tegyék, amit mi megengedünk nekik.

Orbán Balázs hangsúlyozta: az elnök tényt közölt, csak nem szakértői, hanem közérthető stílusban tette azt.

Az emberek egészségmegőrzését és a betegségek mielőbbi, korai felismerését kell segíteni, ezzel javítható a magyar lakosság egészségi állapota — mondta az emberi erőforrások minisztere.

Félelmetes és hátborzongató érzékelni, hogy az a szellemi áramlat, amely eddig elviekben a szólás- és véleményszabadságról egy általános emberi alapjogként szónokolt, most politikai alapon ez ellen fordul.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.

Ingyenes workshopok is várják az érdeklődőket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.