Ralf Schuler: „LMBTQ-idiótákkal nem menetelek”

A baloldaliak a kreatív szakmákban mind túlreprezentáltak, ami ahhoz vezet, hogy egyre több német fordul el a demokráciától, mert nem hisz a rendszerben. Ez veszélyes dolog, ezért is olyan fontos a szólásszabadság — mondta lapunknak Ralf Schuler, aki a szivárványos mozgalom miatt szakított lapjával és kiadójával. Az egyik legismertebb német újságírót az MCC médiakonferenciáján kérdeztük.

Fotó: Teknos

– Nagy hullámokat vetett tavaly Németországban, amikor hátat fordított a Bild napilapnak, illetve az Axel Springer kiadónak, mert elege lett a szivárványmozgalom támogatásából. Hogyan történt ez?

– Tulajdonképpen semmi drámai nem történt, csak munkahelyet váltottam, mivel ebben nem értettem egyet a kiadó álláspontjával. Talán különösen érzékeny vagyok az ilyesmire, hiszen az NDK-ban nőttem fel. Természetesen semmi kifogásom nincs az ellen, hogy bárki emberek hátrányos megkülönböztetése ellen harcoljon, vagy úgy éljen, ahogyan csak akar. De a kiadónknál nemcsak a (szivárványos) zászlót húzták fel, hanem körleveleket küldtek körbe, amelyek szüntelenül hangsúlyozták, hogy a Bild az LMBTQ-mozgalom pártján van. Ahogy említettem, magánszemélyként támogatom azt, akinek megsértették a jogait. De újságíróként nem állok mozgalom mellé, a klíma- vagy a szakszervezeti mozgalom mellé sem, ahogyan politikai pártok mellé sem. Ráadásul a szivárványos mozgalomban igen radikális erők is szerepet kapnak, ami ahhoz vezet, hogy támadás érte J. K. Rowlingot, a Harry Potter-könyvek szerzőjét, amiért azt állította, hogy azok az emberek, akik menstruálnak, nők. Márpedig az LMBTQ-mozgalom homofóbiának, illetve transzfóbiának tartja, ha valaki ezzel egyetért.

Mármost én ilyen idiótákkal nem szeretnék karöltve menetelni.

– Rendeződött azóta a helyzet? Talált új állást?

– Ekkor tehát nézeteltérés alakult ki, ami a későbbiekben csak felerősödött, ugyanis ezt a társadalmi mozgalmat a német kormány is támogatja. A szexuális kisebbségekért felelős queer-megbízottat is kineveztek államtitkári beosztásban. A társadalmi fősodor is ebbe az irányba halad. Ha kritikusan tekintek erre a mozgalomra, akkor állandó konfliktusba kerülök a munkaadómmal. Márpedig már az NDK-ban sem mentem bele bizonyos dolgokba: nem lettem párttag, nem voltam hajlandó a néphadseregben részt venni, illetve különböző politikai akciók miatt nem tanulhattam tovább. Izzólámpákat gyártottam. Ha akkoriban nem hajoltam meg, akkor miért kellene ezt most megtennem? Így aztán állást váltottam, az ősztől egy start-up médiavállalatnál, illetve a saját YouTube-csatornámon dolgozom, ami elég sikeresnek bizonyult.

– Sokan kényszerülnek hasonlóra ma Németországban?

– A legtöbb munkahelyen – mondjuk a jármű- vagy az építőiparban – szerintem ez nem téma. De a médiában, illetve általában ott, ahol értelmiségiek dolgoznak, igen. Erről szól az új könyvem, a Generation Gleichschritt (Egyszerre lépő nemzedék), amely február 1-jén jelenik meg Németországban. Mint említettem, az NDK-ban éltem, ahol mindenkit ugyanarra a véleményre kényszerítettek. Miért ez a helyzet ma bizonyos témák esetén egy szabad társadalomban? A migrációval ugyanígy jártunk.

A média – főleg Németországban, de Európa más részein is – nagyon migrációbarát, és a bevándorlásnak csak az előnyeivel foglalkozik.

Azt, hogy ezzel problémák is együtt járnak, elhallgatják. A gendertémában is mindenki a toleranciát és az empátiát látja, ami remek, de a szivárványos mozgalom ennél jóval sokszínűbb. Vannak közöttük, akik valójában a heteronormatív világképet akarják visszanyesegetni. A szövetségi kormány például olyan „felelősségközösség” kialakítását tervezi, amely több ember között is lehetővé teszi a házasságot. Demokrata vagyok, nincs kifogásom ellene, ha valaki így akar élni, de úgy vélem, ez a társadalom olyasfokú átalakításával jár együtt, amit viszont én nem akarok. Állja ki a szivárványos mozgalom is a demokratikus vita próbáját a parlamentben vagy a piactéren!

De az nem járja, hogy ne lehessen rá nemet mondani, mert akkor oda jutunk vissza, ahol korábban voltunk: az ember már ki sem nyithatja a száját!

– Beszélhetünk még egyáltalán a véleménynyilvánítás szabadságáról Németországban?

– Könyvemben idézek egy felmérést, amely szerint a németek 64 százaléka nemmel válaszol erre a kérdésre. Úgy vélik, számos téma esetén nem árt az óvatosság.

Így például a migráció vagy a gender kérdésében, de Ukrajnával kapcsolatban is: ez utóbbiban szintén nagyon egyoldalúak a médiabeszámolók.

Szerintem riadójellel ér fel, ha ilyen sok ember azon a véleményen van, hogy jobb, ha meg sem mukkan. Nem azért lettünk szabadok 1989–90-ben, hogy újra suttognunk kelljen, ha azt gondoljuk, hogy nem az elvárt véleményen vagyunk. A könyvemhez az előszót egy humorista írta, aki viccet mert csinálni Greta Thunbergből, de támadáscunamit kapott a nyakába, és nem is hívták meg többé a kollégái. Másoknak pedig a szerződését nem hosszabbítják meg.

– Mi a véleménye a német közmédiáról?

– Az a probléma, hogy 8,5 milliárd euróval, kötelezően befizetendő tévédíjjal finanszírozzuk. Így aztán különösen bosszantó, hogy olyan világot tárnak elénk, ami nem felel meg a valóságnak vagy igencsak torzított. A baloldaliak–zöldpártiak a kreatív szakmákban mind túlreprezentáltak, ami ahhoz vezet a felmérésekben is visszaigazolt módon, hogy egyre több német fordul el a demokráciától, mert nem hisz a rendszerben. Ez veszélyes dolog, ezért is olyan fontos a szólásszabadság.

– Az írott sajtóban mit érdemes még németül olvasni? A svájci Neue Zürcher Zeitungot?

– Az kétségkívül minőségi lap. Én a Weltwochének (amely szintén svájci lap – a szerk.) is írok, noha nem mindig egyezik velük a véleményem, például az Oroszország-politikáról teljesen mást gondolok. De miért is kellene, hogy egyezzen? Mindig az a benyomásom, a konzervatívok elfogadják, hogy vannak baloldali vélemények, míg a baloldalon úgy vélik, a konzervatív véleményeknek el kellene tűnniük. Ez megmérgezi a vitát.

Borítókép: Ralf Schuler, az egyik legismertebb német újságíró az MCC médiakonferenciájának vendége volt (Fotó: Teknős Miklós)