Az újságíró szerint a kiadónál meg kell felelni egy bizonyos ideológiának.
Ennek kapcsán megemlítette, hogy egyre több kollégája közösségi médiás profiljában jelenik meg a szivárványos zászló és osztják meg a Pride felvonuláson készített képeiket, azt azonban nehéz megmondani, hogy ez mennyire meggyőződés vagy mennyire tudható be annak, hogy csak beállnak a sorba. Hozzátette:
Az újságírás nem arra szolgál, hogy támogasson egy adott társadalmi mozgalmat vagy hogy szilárdan annak az oldalán álljon, ahogyan ezt annak idején mondták. Az újságírás mindig arra szolgál, hogy a történések mögöttes okát keresse, és adott esetben ezekkel ellentétes álláspontot fogalmazzon meg.
Schuler ugyanakkor arról is beszámolt, az eset nem egyedi, az azonosulási kényszer a német médiában széleskörűen elterjedt. Elmondta, a trend Amerikából jött, ahol mindenekelőtt a kreatíviparban vált megszokottá, a színészektől a legkülönfélébb művészeken át egészen az újságírókig. Schuler szerint a gazdaságra is hátrányosan hat, ha szembeszállnak a korszellemmel. Ennek kapcsán megemlítette, hogy nemrégiben egy nagy ügynökség közölte, a kritikus hangvételű Achse des Guten (A jó tengelye) című online kiadvány ne kapjon több hirdetést, mert „helytelen” álláspontokat képviselnek.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!