Itt van a nyakunkon a gondolatrendőrség, az orwelli világot idéző, jóságos komisszárok. Úgy hívják őket újbeszélül, hogy független tényellenőrök. A virtuális életünket meghatározó, azt keretbe foglaló Facebook nemrég kinevezett cenzorainak elvileg az lenne a feladatuk, hogy kiszűrjék az álhíreket. Elvileg. Állítják ugyanis, hogy mindez a mi védelmünket szolgálja, de a gyakorlat nem ezt igazolja. Csak az elmondásuk szerint objektív és szabályszerű, hogy kit, mit, mikor és miért korlátoznak, tiltanak le vagy tesznek láthatatlanná. Legyen az akár a sarki fűszeres vagy maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Ez ám az egyenlőség! – mondják a liberális progresszió nevében. Persze mi tudjuk, ez milyen egyenlőség. Olyan, mint a függetlenségük. Hiteltelen, kilóra megvett, tisztség jár érte és hatalom.
Nekik az egyenlőség azt jelenti, hogy mindenkit egyenlően megbüntetnek, ha az érdekük azt diktálja. A függetlenség látszatára pedig már nem is igazán adnak. Nem kell például sokat keresgélni az interneten, hogy kiderüljön, ki pénzeli a cenzúrát. Ennek beismerését persze hiába is várnánk tőlük, inkább eufemizálnak vagy egyszerűen csak hazudnak. Magyarországról is választottak döntőbírót. Micsoda véletlen – mondhatjuk némi iróniával –, éppen a „nincs másik”-os Index egyik exkollégája a kiválasztott, vagyis a független tényellenőr. Ideológiailag bele is illik a képbe, hiszen világszerte Soros-pénzből finanszírozott embereken és szervezeteken múlik, mi mehet át a rostán és mi nem, ők diszponálnak teljhatalommal a rendszer felett. Ezek tények. Bárki ellenőrizheti saját maga személyesen, fizetett ellenőrök kéretlen beleokoskodása nélkül.

Az algoritmus valódi működéséről persze nincs teljes információnk, de alapos okunk van azt gondolni, hogy egészen elképesztő módszereket alkalmazhatnak arra, hogy kit, mit és hogyan hozzanak előnyös vagy hátrányos helyzetbe. Ennek egyik általános bizonyítéka az az elrettentő tény, hogy a közösségi média a világ legtermészetesebb lépésének tartja, hogy a progresszívnak mondott, valójában álliberális szemléletet mindenkinek el kell fogadnia. Legalábbis, ha felhasználóvá szeretne válni, vagy az szeretne maradni. Ezzel pedig a világ nagy része hiá­ba vitázna, ha lehetne. Nem lehet. Ez bizony kőkeményen a tolerancia diktatúrája. Ezért van az, hogy a normális, az elfogadott, a többség által fontosnak tartott, ami egyébként természetes, az a részükről nem támogatott, hanem legfeljebb megtűrt vagy tiltott, leginkább pedig fortélyosan elhallgatott. Ezzel szemben, ami progresszív, még ha obszcén is, az sérthetetlen. Ez a kettős mérce orwelli megtestesülése, amit a hagymázas, negédes „mindenki egyenlő” hazugsággal sem tudnak leplezni.

Szellemi értelemben egy tömegpusztító atombombát dobnak az emberiségre, amelyre egy mosolygós szívecske van felfestve. 

Ehhez pedig vagy tapsolsz, vagy hallgatsz. Ma még elég csak hallgatni ahhoz, hogy ne tiltsanak. Ki tudja, lehet, hogy eljön az az idő, amikor kötelező lesz lájkolni, amit az algoritmus felkínál, vagy lájkolja is majd helyetted, hogy ne kelljen gondolkodnod. Addig pedig a programozott műveletsor elvégzi a piszkos munka nagy részét. Igaz, kellenek a jó elvtársak is, a feljelentgetők, a trollok és persze a döntőbírák, a független tényellenőrök. Helló, szép, új világ! Cenzúra ez, csak durvább, mint amilyen eddig volt. Kinek ne lenne ismerős az a gyakorlat, amit a Facebook letiltás címén tesz? Trump letiltása is azt jelzi, itt valami nagyon nincs rendben. A rendszer persze korábban is tett elfogadhatatlan, a helyi törvényeket felülíró lépéseket, de az amerikai elnök elnémítása mutatta meg igazán a techóriások valódi hatalmát. Legtöbbünknek persze van saját élménye is. 

Politikai véleményemért a Facebook egyszer már engem is felfüggesztett, amikor a totalitárius diktatúra egyik jelképének kereskedelmi célú használata ellen emeltem fel a szavam. Azt állítottam, hogy a vörös csillag sérti a kommunista diktatúra áldozatait, nem méltó a magyar nemzethez, amely e jelkép alatt sokat szenvedett. Jött is a virtuális fekete autó, a tiltás. De ezzel nem vagyok egyedül. Azóta már szinte mindennapos jelenség, hogy konzervatív felhasználókat hosszabb-rövidebb időre korlátoznak az egyébként jogszerű és vállalható véleményük miatt. Az egész eljárás olyan, mint ahogy egy diktatúrát működtetnek. A trollok névtelenül feljelentenek, az ügyet rögtönítélő bíróságon a tényellenőrök eldöntik. A büntetés pedig a tiltás. Akit tiltottak már, az tudja, hogy szinte kivétel nélkül önkényes, alaptalan döntésekről van szó. A bal jó, a jobb rossz. Ennél egyszerűbben nem is lehet ezt jellemezni. 

Hiába a demokratikusan elfogadott jogrendszerünk, amely biztosítja a véleménynyilvánítás szabadságát, ennek ellenére a közösségi média önkényesen jár el, ha nem azt és nem úgy mondjuk, amit és ahogy azt a liberális fősodor elvárja.

A munkásőr lelkületű, trágár trollok pedig csak jönnek, mint akiknek nincs holnap. Egy kormánypárti politikus vagy konzervatív magánszemély pozitív bejegyzéséhez képesek dehumanizáló megjegyzést fűzni, egy Jó napot!-ra dögölj meggel válaszolni. Kijózanító tanulsága ez a virtuális világnak. Az ideológiai kettős mérce pedig egyre látványosabban van jelen. Konkrét példa, hogy míg Hommonay Gergely szerint Novák Katalin náci féreg, amiért a bíróság bűnösnek mondta ki a DK-s aktivistát, addig a legtöbbünk által használt platform azokat tiltja le a véleményükért, akik a családügyi minisztert gyalázó bejegyzést kifogásolják. 

Vagyis a virtuális világban működnek még azok az emberellenes mechanizmusok, amelyek eltörléséért a diktatúra áldozatai akár az életük árán is harcoltak. Hálásak lehetünk nekik, hogy az offline világban szabadon beszélhetünk az online önkényről. Ideje lenne viszont a virtuális ébredésnek, a valóság ugyanis nemcsak szebb, igazságosabb, de jelen állás szerint szabadabb is. 

A szerző közgazdász