Ha az ember egy kicsit is, de tényleg csak kicsit is járatos a mintegy száz éve megoldatlan problémákkal küzdő Európa történetében, akkor nem lepődik meg, hogy az I. Világháború óta nagy gondok feszítik a kontinens életét. Lehet, egyszer majd elmúlik, de saját tapasztalatom az, hogy az I. Világháborút követő

békediktátumok megteremtették a jövendő káosz alapjait, melyek következménye máig tart. (Csak halkan mondom, a mostani ukrán rezsim egyes alakjai ugyan miért emlegetik ellenségesen Magyarországot? Hogy diktátumból bármikor is hogyan lesz béke, azt tehát énnekem sem sikerült megfejtenem, de elhinnem sem.) Az önkényesen megváltoztatott határok miatti fájdalom ugyanis nem szűnt, legfeljebb csillapodott. S mára ugyebár meg is érkezett egy újabb fájdalmas „konfliktus” – hű, de utálom ezt a szót! – az orosz-ukrán. Megrögzött civilként ez a „konfliktus” segített nekem abban, hogy megtapasztaljam, a háttérhatalom mindenféle aljasságra képes. Elég, ha csak a nagy Tervező, azaz Trump elleni merényletre gondolunk, rájöhetünk, hogy a világkáosz elérkezett, és megszüntetésére egyelőre nem voltak alkalmasak az eddigi kísérletek. Méretes hazugságok viszont naponta keletkeznek, éppen a minap olvastam egy régi interjút Eva Maria Barkival, a már régóta Bécsben élő jogtudóssal és emberjogi harcossal, aki a kisebbségben élő népek önrendelkezési jogaiért küzd, mit mondjunk, igen sok év óta. Ő mondta, írta nem egyszer, hogy a Németországra és az Osztrák-Magyar Monarchiára ráhárított kizárólagos felelősség az I. Világháborúért egy történelmi hazugság! (Na és? – mondják a kinevezett bölcsek.)

No, de hagyjuk a múltat, van a jelenben is elég zűrzavar és ármánykodás. Vagy már csak az van? Történészektől már régóta tudjuk, hogy mindkét világháborúban a forgatókönyvet már jó előre megírták, van esélyünk rá, hogy manapság is így történik. Akkoriban Magyarország ellen ítéltek a legaljasabbul, hiszen tanultuk, hogy Magyarország elvesztette területének 70 százalékát. Nem folytatom. Tudjuk. Meg látjuk is.

Azt meg tapasztaljuk, hogy a világ – miként a divat – nem halad, csak visszaváltozik. Ennek a változásnak korát éljük most. S ebben a „mostban” újból azt kell olvasnunk, (Magyar Nemzet, október 7., 9. oldal), hogy a béketervek jelentős ellenszélbe kerültek, ezeket nagyon sokan próbálják akadályozni, Ukrajnától a Közel-Keletig. Nagyszerű, témánál vagyunk! Még azt sem tudhatjuk meg, hogy személy szerint kik, milyen tervekkel, milyen indokokkal akadályozzák ezeket. Ismerőseim már régóta mosolyognak azon, hogy folyton arra buzdítom a Brüsszelben, de végül is mindegy, hol dolgozó újságírókat, hogy kérdezzék meg a „fontos emberektől”, élükön a csókos asszony Ursula von der Leyentől, hogy ugyan mondja már meg, népes családjával hová fog vonulni a háború ellen? Avagy készen van már a bunker? Miként jónéhány éve Kissinger nyilatkozta, odaát Amerikában már megvannak a földalatti városok a háborúk túlélésére. Meg a forgatókönyvek is. Kiknek szánták ezeket? Jó volna tudni, nemdebár, de ilyen „titkokra”, miként a bunkerek helyének közlésére bennünket nem tartanak érdemesnek.

A napi politikai, társadalmi híreket olvasva nem vitatható, hogy Európa bajban van, olyan bajban, melyet csak és csakis magának köszönhet. Gyengítik és gyengül, mind társadalmi, mind pedig gazdasági alapon. Hogy mennyire, azt egy „átlagos” újságolvasó nem tudja hitelt érdemlően megállapítani, de ha csak a napi híreket nézzük – egyetlent kiemelve mindössze –, miféle népség az, amely hagyja, hogy fiatal lányokat öldöklésre kényszerítsenek Svédországban, a hajdani mintaországban? Hány megdöbbentő példát mondjunk? Mert rengeteg van! És még ennél is több alkalmatlan politikus. Itt tartunk. S ember legyen a talpán, aki ebben a káoszban meg tudja jósolni a jövendőt. Hitelt érdemlően. Csakhogy felmerül a kérdés, ha ezt nem tudja Európa megmondani, akkor mire számíthatunk? Szerintem a káosz fokozódására, a szuverenitásunk elvételére, s újabb háborúkra. Ám arra még véletlenül sem, hogy nekünk az Európai Unió, de akár a NATO segítene. Eddig sem tette.

A tájékozottak, akik gazdasági és politikai szempontokból is élesebben látják a világ helyzetét, rég nem titkolják már, hogy ma egész Európa veszélyben van. A migránsok mindenfelől jönnek, leginkább Keletről, a politikai, azaz a háborús végveszély megjövendölői és megszervezői pedig Nyugatról riogatnak, s onnan irányítgatnak. Visszatérve a cikkem elején idézett helyzetre, a háborús fenekedések az Ukrajnába „telepített” miniszterek térfoglalása után váltak bizonyossá, előre elkészítették. Nem Oroszország akart háborút, hanem a nyugati provokátorok. Ez tény, legalább is a külső szemlélők számára. Az okosok szerint a veszély még mindig fennáll. A világkáosz kitalálói és megteremtői nem dolgoztak hiába. Szuverenitásunk és önrendelkezésünk naponta sérül itt, Európában. Hogy ez miért is van ez így, arra a felelős vezetőktől várnánk a választ, mert a globalizáció élharcosai nem pihennek. Naponta rombolnak, s dolgoznak a népek és nemzetek ellen, s bocsánat a kifejezésért, elhülyítésünk érdekében is, pontosabban kontinensünk, Európa népességének bevándorlókkal való „feltöltése” céljából. Állítólag – ezt én nem tudom ellenőrizni – Frans Timmermans, az EU bizottság alelnöke mondta volt nem is oly rég, hogy a nemzetállamokat az EU koncepciója szerint „A föld utolsó sarkáig is meg kell tisztítani, és el kell érni, hogy sehol se legyenek homogén társadalmak”. Ki kell tehát törölni szótárunkból a nemzet fogalmát. Ez volna a parancs, azaz az országok, népek önrendelkezésének eltörlése.

Most itt tartunk tehát. Béke nincs, ellenszél van, folyik a tények meghamisítása, s fokozódnak Európa békéjének, biztonságának, valamint életének megváltoztatására irányuló törekvések. Ha kérhetjük, ezt egy pillanatig se merjék demokráciának nevezni! S a római jogot se vegyék a szájukra. Mert az innen, e kontinensről már régóta távozott.

A szerző újságíró