Két hullámban söpört végig Velencén a bubópestis a 17. században
Sikeresen modellezték a rettegett bubópestis 1630-as és 1631-es terjedését az olasz városban.
Sikeresen modellezték a rettegett bubópestis 1630-as és 1631-es terjedését az olasz városban.

Már évek óta megosztja a város lakosságát a kérdés, hogy engedjék-e az óceánjáró hajókat kikötni Velencében.
Tele botránnyal és korrupcióval, amolyan olasz módra, de elkészült a mobil védmű.

Kilenc év alatt 79 százalékkal nőtt a Velencén és Agárdon eltöltött vendégéjszakák száma.

Bár június elején újra munkába álltak, a bevétel 90 százalékkal csökkent egy átlagos júniushoz képest.

Mintegy kilencven tűzoltó és egy speciális vegyiveszély-elhárító csapat dolgozik a helyszínen.
A Balaton-parti Tihany polgármesterének felhívása után újabb települések – köztük Hollókő, Szentendre, Tokaj, Velence, Békésszentandrás és Szarvas – vezetői kérik a húsvéti ünnepekhez közeledve, hogy az emberek a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak
Mi a gyerekkel Palermóban vagyunk, ahol nagyon küzdelmes az életünk.
A Velencei-tó partján lévő település októberben megválasztott új vezetése tavaly azzal kampányolt, hogy nem uszoda kell, hanem járda. Most se uszoda, se járda.

Orvosok, gyógyítók, koldusok – velenceiek tucatjai – vettek részt a Tenger Királynőjét megtizedelő nagy pestisjárvány emlékére tartott felvonuláson, miközben Észak-Olaszországban gyors ütemben nőtt a hét vége óta az új koronavírussal fertőzöttek száma.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sorra buktatják le egymást a szebb napokat megélt politikusok és közvélemény-kutatók. Kapkodjuk a fejünket.

Napsütést valószínűleg nem.

Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozott a közösségi médiában, amelyet a Soros-hálózat is finanszíroz.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

A világbajnok spanyolok és az olimpiai bajnok szerbek másképpen zártak a hollandok ellen.

The document reveals that the European Union and its member states have provided Ukraine with a total of 193.3 billion euros since February 2022, an amount that far exceeds the total EU funds Hungary has received over the past twenty years.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.