Az ilyenkor szokásos önfeledt ünneplés elmaradt, nem volt csinnadratta az északolasz városban. A Mózes névre (olaszul Mose) keresztelt gátrendszer szép csendben megkezdte működését. Október 3-án azért Sergio Mattarella államfő megengedett egy gratuláló telefonhívást a velencei polgármesternek, Luigi Brugnarónak. „Teljes mértékig elégedettek vagyunk – fogalmazott a városvezető. – Hosszú évek után, amikor olyannyira tehetetlennek éreztük magunkat azzal szemben, hogy a víz időről időre elárasztja és megkárosítja történelmi emlékeinket, ma azt láthatjuk, hogy a Mózes működik, és védi a várost.”
Az elmaradt ünneplés helyett az olasz sajtó kiküldött tudósítóival jelentkezett Velencéből. Az általuk megszólított városlakók mindannyian hitetlenkedve rögzítették az eseményeket, mármint azt, hogy nem történt semmi. „Nézzék meg, hogy mennyire nyugodt a Nagy Csatorna! Sohasem láttam ilyet!” – fejezte ki örömét egy gondolás. Az októberi, novemberi dagályok idején legkevesebb ötvencentis víz borítja a Szent Márk teret. Most egyetlen cseppet sem találtak sehol. A velenceiek mint valami csodáról beszéltek a technikai bravúrról.
De miért nem ünnepelték meg ezt a rendkívüli eseményt, amely fordulatot hozhat a város életében? Mert annyit vártak erre a napra, hogy ebbe is belefáradtak. A rengeteg korrupcióról, amelyek az építkezés 17 évét végig követték, az állandó határidő-módosításokról már nem is beszélve. Tavaly novemberben „forradalmi helyzet” volt a városban, amikor az 1966-os csúcs-szintet (194 centiméter) megközelítő árhullám 187 centiméteren tetőzött. A városközpontban, beleértve a Szent Márk-székesegyházat, hatalmas károk keletkeztek, két ember életét vesztette. Mi tart eddig – háborgott akkor a tömeg –, hogy nem készül el a gát, amely megvédené Velencét ezektől a vízbetörésektől?
Még a 60-as években merült fel először a gátrendszer ötlete, a kivitelezésre mégis 2003-ig kellett várni. A velencei Canal Grande bejáratánál 1,6 kilométer hosszan 78 mobil gátból álló, egyenként 330 tonnás acél védelmi rendszert alakítottak ki. A zsiliprendszert a tenger fenekéhez rögzítették. Ha az áradás vízszintje eléri a 110 centimétert, a gátak elkezdenek kiemelkedni. Ezt azzal érik el, hogy levegőt pumpálnak a „kapukba”, amelyek kellő szintig előbukkannak a tengerből. Mózes botjával a tengerre sújt, és ezúttal nem válik ketté a Vörös-tenger, hanem felemelkedik a Velencét védő acél gátrendszer.