Európa nagy veszélyben van a püspök szerint
Kiss-Rigó László: Tudatot és identitást deformáló, pusztító kór terjed Európában.
Kiss-Rigó László: Tudatot és identitást deformáló, pusztító kór terjed Európában.
A brit uralkodó külön köszönetet mondott azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik az év során támogatásukkal átsegítették őt és családtagjait a betegségek okozta bizonytalanságon és szorongásokon.
Karácsony előestéjén egy tízemeletes épület méretével vetekedő égitest halad el a Föld közelében.
Mindentől függetlenül visszaviheti.
A mintegy 25 ezer aleppói keresztény súlyos veszélyben van, miután iszlamista milíciák átvették az ellenőrzést a város felett.
Nicholas Tate szerin a konzervatív iskola a valódi tudományokról szól.
Terrortámadásra utaló tevékenységeket regisztráltak Kelet-Szlovákiában – közölte a szlovák belügyminiszter.
Egyre többet lehet tudni az ügyről.
Nagyon jól tudnak úszni, és az sem zavarja őket, hogy ember van a közelben.
A külgazdasági és külügyminiszter a támogatásáról biztosította a szervezet azon megközelítését, amelynek célja a kommunikációs csatornák nyitva tartása minden fél irányába.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Pályarekonstrukció kezdődik.
Valótlanságot állított Ursula von der Leyen az Európai Parlamentben.
Rugalmas megközelítést követel Brüsszeltől a háborúban álló ország.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin tárgyalását készítenék elő.
Egyiptom népszerűsége ugrásszerűen nőtt.
Kapja be neked a harapós ló…
A jelenlegi uniós költségvetési tervezet sekélyes és tárgyalási alapnak is elégtelen – fogalmazott Dömötör Csaba a strasbourgi gazdatüntetésen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.