Elhunyt a Videoton UEFA-kupa menetelésének az egyik hőse
Novath György a Real Madrid elleni döntő első mérkőzésen végig a pályán volt, az idegenben 1-0-ra megnyert visszavágón is kezdett.
Novath György a Real Madrid elleni döntő első mérkőzésen végig a pályán volt, az idegenben 1-0-ra megnyert visszavágón is kezdett.

A Videoton bejelentette, hogy tizenkét játékos távozik az NB II-be kiesett csapatból.

A Puskás Akadémia állítólag már megegyezett a kivásárlásáról.

Korábban már egy tanulmányúton részt vett a székesfehérvári csapatnál.

Jelenleg csupán hét játékosa van a Fehérvárnak, de a polgármester szerint biztosított a működés.

Petres Tamás fel sem tudja fogni, hogy ha egy éven belül nem lesz új tulajdonos, az egykori csapata meg is szűnhet.

A szakember szerint a Vidinek csak az lehet a célja, hogy azonnal visszajusson az első osztályba.

Huszonhat év után esett ki a Fehérvár az élvonalból.

A walesi The New Saints megőrizte háromgólos előnyét a montenegrói Decsics ellen.

A Fehérvár FC-től kulcsjátékosok mentek el a kedvezőtlenebb feltételek miatt, de súlyos volt a negyedik hely ára is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét a magyarok ellen cselekszik a baloldal.

Nemet mondunk a háborúra.

A Tisza Szigetek állandó vendége nem csinál titkot az elképzeléseiből, Európa háborúba megy, és szerinte ebből Magyarország sem maradhat ki.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

A férfit őrizetbe vették és bíróság elé állítják.

Tarthatatlan állapotok a német büntetés-végrehajtási rendszerben.

Előbb vagy utóbb le kell üli tárgyalni Oroszországgal.

Varga Zsolt szerint most jön az a része a tornának, ahol eldől a sorsunk.

Most már igen nagy az esélye annak, hogy az Európai Bíróság elé került a Mercosur-megállapodás.

A holland klasszis láthatóan presztízskérdést csinált a világbajnoki döntős honfitárs, Gian van Veen elleni fináléból
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.