Nem változtatott a kínai jegybank a referencia-kamatlábakon
A hozzájárulást követően 60 millió euró összegű alaptőke részesedésével (17,2 százalék) Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bank második legnagyobb részvényesévé vált.
Magyarországon a GDP-hez viszonyított 80 százalék fölötti szintről hetven százalékra csökkent az államadósság aránya 2018-ig, a tavaly év végi adat pedig 68 százalék körül lehet.
A 49 milliárd frankos plusz végül elmaradt a helvét jegybank két évvel korábbi, 112 éves fennállásának legnagyobb nyereségétől.
Christine Lagarde, az intézmény ősszel kinevezett elnöke a jelek szerint ellenállásra számíthat az igazgatótanács új tagja, Isabel Schnabel részéről.
Az államtitkár a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában elmondta, azt szeretnék elérni, hogy Európa képes legyen megvédeni magát a migrációs válságban és megerősíteni a gazdaságát.
A technológiai forradalom, a geopolitikai erőfitogtatás, a klímaváltozás alaposan felforgatja a befektetői piacot. A befőttesüvegben tartott készpénzt el kell felejteni.
A Bank of England kormányzója szerint a világgazdaság likviditási csapda kialakulása felé tart, ami azt jelenti, hogy a nagy jegybankok szinte üres monetáris eszköztárral lennének kénytelenek szembesülni egy esetleges recesszióval.
A kormány összesen 101 nagyberuházásról tudott megállapodást kötni külföldi és magyar nagyvállalatokkal, ami hárommal több, mint a 2018-ban elért korábbi csúcs.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ukrajnában a korrupció soha nem látott méreteket ölt.
A venezuelai lakosság továbbra is hisz Istenben.
PM Orban told host Andras Hont what would happen if he was hit by a tram tomorrow, but he also discussed Ukraine’s EU accession, U.S.–Hungary relations, and Peter Magyar.
A baleset miatt a 39-es kilométernél, Kápolnásnyék térségében a forgalmat megállították.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Meloni korábban is hangsúlyozta, hogy Olaszország nem válhat Európa menekülttáborává.
A kerületben élők a városvezetés tehetetlenségének az áldozatai.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Meloni korábban is hangsúlyozta, hogy Olaszország nem válhat Európa menekülttáborává.
A kerületben élők a városvezetés tehetetlenségének az áldozatai.
A ragályos vírus rendkívül könnyen terjed, ha egy állattelepen nem tartják be az óvintézkedéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.