Óvodáskortól hallanak a fenntarthatóságról
Nemzetközi szinten is egyedülálló kísérleti oktatási program indult el egy gárdonyi óvodában: a Virtuális erőmű program.
Nemzetközi szinten is egyedülálló kísérleti oktatási program indult el egy gárdonyi óvodában: a Virtuális erőmű program.

Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást: a Virtuális Erőmű Program (VEP) ingyenesen elérhetővé teszi az Oktatási Hivatal által is jóváhagyott alsós, felsős és középiskolai korosztálynak szóló tananyagait, oktatási segédanyagait.
Acsatlakozók energia-megtakarításából számított érték alapján a virtuális erőmű már Magyarország negyedik legnagyobb erőműve – mondta Szili Katalin.
Nagy hangsúlyt kell helyezni a köz- és a magánépületek energetikai korszerűsítésére, a közlekedés zöldítésére, a megújuló energiaforrások és a nukleáris energia felhasználására.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Április 12-én erről is döntés születik.

Az 53 éves férfi, az egykori líbiai vezető fia lőtt sebek következtében halt meg.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Nyolc új Toyota és két új Lexus is érkezik 2026-ban, a Corolla árából pedig 2,6 millió forintot engednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.