Donald Trump mindenkinek pénzt adna
Az online, valamint telefonos beszélgetéseket ez a téma uralja.
Az online, valamint telefonos beszélgetéseket ez a téma uralja.

A kórház szülésznője az apukát telefonon instruálta.
Most egy „nagy lelkigyakorlatot” készített az Úr, hogy belőle töltekezzünk!
Már nem üres a szomszédságban a „koronavírus-osztály“, egy személy intenzíven van, ketten fokozott kórházi figyelmet igényelnek.
Egyre több a fertőzött kolléga.
Most nehéz ugyanazt elvárni a diákoktól, mint normális esetben.
A helyi szupermarketbe 8 és 9 között csak a nyugdíjasok mehetnek vásárolni.
Esténként a Whatsappon, az Instagramon és Facebookon keresztül csevegek a barátaimmal. Emellett filmeket és híradót nézek.
Családunkban lehet, hogy inkább fogyókúra lesz belőle, legalábbis egy darabig.
Látniuk és tudniuk kell a többnyire idős és beteg híveinknek, hogy itthon van a papjuk.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ruszin-Szendi Romulusz hiába próbálja bagatellizálni a háborús veszélyt.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Decemberre ígérték, de január közepén is nagy kérdőjel látható a párt honlapján a mezőkövesdi székhelyű választókerületben induló aspiráns neve helyén.

A Tisza vezére alaptalanul vádaskodott a Hír TV stábjával szemben.

Európai katonák Grönlandon.

Robert C. Castel elemzése.

Alakul a NATO 2.0-s verziója Ukrajna miatt? A háború új formája a pénz?

Az új városi mini a Renault Twingo technikáját használja, de teljesen más dizájnt kap.

Manfred Weber quickly welcomed Tisza into the fold to secure their influence in Budapest, Politico wrote in a recent article.

Eldőlt egy régóta vitatott kérdés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.