Jöhet a nagy visszavágó! De ettől még Kós Hubert a 200 hát aranyesélyese
Az amerikai Ryan Murphy nagyon feni a fogát a magyar világbajnokra.
Az amerikai Ryan Murphy nagyon feni a fogát a magyar világbajnokra.

Megmentette a becsületét a romániai visszavágón Bognár György csapata.

Pep Guardiola több esetben is pontosította korábbi véleményét a Real Madridról a BL-visszavágó előtt.

Dibusz Dénes azt hangoztatja, nem elég a továbbjutás, a Fradinak Írországban is győznie kell.

A Ferencváros középcsatára úgy érzi, az egyik helyzeténél talán gólt szerezhetett volna.

Belefáradt az idénybe és az egymás elleni csatározásba a sífutás jelenkori két klasszisa.

Könnyen elképzelhető, hogy új embert is bevet Szergej Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője, a Norvégiából igazolt, elefántcsontparti Franck Bolit.

Visszavágót vív ma a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezője első körében, és 2-1-es előnnyel várja Razgradban a Ludogorec elleni találkozót.

Mindkét szerdai nyolcaddöntő-visszavágó 3-1-es eredményt hozott a Bajnokok Ligájában, és a Manchester United, illetve a Porto továbbjutását, de micsoda különbség!




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kulcsfontosságú megállapodás született az alacsony energiaárak érdekében.

Frontális baleset történt Szolnok határában.

Az interaktív kibeszélő a digitális polgári körök Facebook-csoportjában lesz látható.

A Tisza brutális megszorítócsomagja a Bokros-csomag és az Európai Bizottság követelési listájának szerelemgyereke.

A háborús készülődés közepette egyre több európai ország mérlegeli a kötelező katonai szolgálat bevezetését.

Legalább 159 ember halt meg és több tucatot még mindig keresnek a november 26-i hongkongi tűzvész után.

A Matteo Salvini vezette kormánypárti Liga az Ukrajnának szánt támogatás elhalasztását szorgalmazza.

Új nagyszabású kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban.

Mbappé a most futó idényben már a 25. találatát érte el – 20 meccsen pályára lépve.

Golovin Vlagyimir szerint kétszer kellett megnyerni a meccset, de azt is megindokolta, miért hitt a mieink sikerében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.