Marquinhos kivételével a legerősebb csapatával állt fel a Ferencváros, ami egyértelműen arra utalt, hogy nagyon komolyan veszik a walesi bajnok elleni visszavágót, dacára annak, hogy ötgólos előnyt szereztek egy hete az Üllői úton. Az már nyílt titok, hogy a brazil szélsőért az orosz bajnokság elitklubjai állnak sorba, és a legutóbbi információk szerint a Fradi előző trénere, Dejan Sztankovics edzette Szpartak Moszkva lehet a befutó, amely hajlandó ötmillió eurót is kifizetni Marquinhosért. Hogy a leendő üzlet, vagy esetleg valamilyen sérülés miatt nem lép pályára az angliai Oswestryben található Park Hallban rendezett visszavágón a brazil, azt nem árulta el a zöld-fehérek mestere, mindenesetre a helyére az edzőtáborban igencsak jó formát mutató Kehindét állította.

A találkozó nem kezdődött valami nagy iramban, de a Fradi többet birtokolta a labdát, ugyanakkor a zöld-fehérek túlságosan nem erőltették meg magukat. A játékosok figyeltek arra, hogy a műfüves pályán senki se sérüljön meg. A walesiek közül McManus kétszer is veszélyeztette Dibusz kapuját, ám a Fradi kapusának még védenie sem kellett ahhoz, hogy ne kerüljön a kapujába a labda. A pályán mezőnyjáték folyt, ám amikor Pesics kilépett középen, majd mellérúgta az ordító helyzetét, sokan a szívükhöz kaptak. Először azért, mert a szerb csatár kihagyta a ziccert, másodszor azért, mert kár volt izgulni, mert Pesics lesen kapta a labdát.
Kezdett éledezni a Ferencváros, ezúttal Zachariassen a budapesti meccsen triplázó Traorét ugratta ki mesterien a 30. percben, a csatár lefutotta a védőjét, majd amikor túl volt a nehezén, a kapu fölé bombázott. Hatalmas helyzet volt, és a meccs ezen szakaszában már látszott, a zöld-fehérek – ha száz százalékosan koncentrálnak – estében csak az volt a kérdés, vajon mikor veszik be a walesi bajnok kapuját. Ez pedig a 43. percben megtörtént, ugyanis Maiga a leshatáron ugratta ki az első meccsen is betaláló Zachariassent, aki a kifutó kapus felett gyönyörű mozdulattal emelte a labdát a kapuba.