Szentkirályi Alexandra: A béke az egyetlen megoldás
Magyarországra eddig több mint nyolcszázezer menekült érkezett, hosszabb-rövidebb időt itt töltve – hangsúlyozta a kormányszóvivő.
Magyarországra eddig több mint nyolcszázezer menekült érkezett, hosszabb-rövidebb időt itt töltve – hangsúlyozta a kormányszóvivő.

Női pólóválogatottunk tagjai szerint az elődöntőben a csapat védekezése nem volt tökéletes.

Nehéz kezdés után magabiztos győzelmet arattak férfipólósaink Montenegró felett.

Sokat érhetnek a kipróbált magyar harcosok a férfi vízilabdázók megújult mezőnyében.

Adam Peaty, a 100 méteres mellúszás kétszeres olimpiai bajnoka, világcsúcstartója eltörte a lábát.

Bojkottálja a budapesti vizes világbajnokságot Németország, amennyiben azon indulhatnak – akár semlegesként is – orosz és fehérorosz sportolók.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

A hódmezővásárhelyi polgármester fél Európát bejárta a város pénzén.

A Tisza Párt vezére elveszítheti politikai hátországát, és magára maradhat a közéletben.

Hatalmas pénzek fegyverkezésre.

Az ukrán és az amerikai elnök hamarosan tárgyal.

Súlyos a helyzet.

A francia filmcsillag egy korszak ikonja volt.

Az adott ország fejlettségi szintje nem minden esetben jelenti azt, hogy elhagynák vagy jelentősen visszaszorítanák a készpénzt.

Varga Zsolt szerint nem ideális a karácsonyból érkezve egy edzéssel meccset játszani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.